Modern Sardines/ Modern szardíniák

I’m lucky that I hate sardines and for this reason I only have slight opportunities to come across these pesky little animals. Small stinky fish that swim around in some fluid, inside a metal can. And as I think of my last few days, I can see the resemblance between me and sardines. Let’s just say I really feel like one. No, I am not some kind of a fish, nor am I a mermaid. (or a merman? ) And I don’t swim around in some fluid, but one thing is sure. I spent my last days in a sardine can. Put it differently. In my grey apartment building (or block), which in those days was a gift from our beloved “Bear killer” dictator (Ceausescu) to this “glorious and prosperous” nation. (If I remember correctly I took a shower this morning so I don’t stink like these lovable creatures that I’m talking about).

In my previous years I was able to create a remarkable talent in not staying home in my gray sardine can, and keep myself busy all day long. But all this changed in the last few days. And of course it has more than one reason for it. As an aftermath of my operation, I am not allowed to do any substantial physical effort in the up-coming weeks. So no gym, jogging and alike. (Damn I’m once again single; because I wanted to ask the doctor what other “physical efforts” I can’t perform). Of course last night I’ve already been to the gym, as I felt that I was going loony, but the doctor doesn’t have to know about this.

The second reason is that one of my exams wasn’t recognized so I have 4, 5 days of studying ahead of me, while I’ll kill my remaining brain cells with the wonderful aspects of Romanian Commercial law.

And the third reason is that Uny is only about to start so the drinking activity will resume from this week onwards. (Only juice for me as I am still on antibiotics). I’ve only been out a couple of times lately.

Well, such an interesting day is spent with a lot of sleeping, eating and of course I have to take care of my bodily functions. The routine is as follows: Book, TV, Book, Internet, Internet, Book, Lunch, a short Nap, Shower, Book, Meal, Internet, and Sleep. This monotony is only interrupted by an occasional beer with a friend or I just ignore the doctor’s advice and stretch my legs. A more extreme situation is handling my papers regarding Uny or the firm. It’s a far cry from the previous active year.

But then again I’m happy, that in a week of time the bandages will come of, in six days I have my exam and tomorrow I’m out for a drink with my friends to watch Chelsea vs. CFR. And from tomorrow I’m a fourth year student. So there is a lot of potential.

…Meanwhile, as today I ventured out and sniffed some fresh air (my highlighter ran out and I didn’t have anything to color my law book with) I saw a dad, as he was carrying his kids schoolbag. Ten feet behind the father, the small kid was doing a considerable effort to keep up with his behemoth dad. But what was so interesting in this kid, that it caught my attention? He is one of those modern Harry Potter kids. You know what I mean. His small, skinny, pale and his glasses are already three times bigger than mine. And he’s not the only one of this new breed of sardine can kids that I see walking on the streets. I don’t know, but back when I was his age, I was fighting with Romanian kids on the playground, playing football in the courtyard and building tunnels in the dirt for my toy cars. Or during the summer I was running after my grandpa on the field and climbing trees with my cousins or torturing small animals. (Sorry but this ain’t National Geographics).

Maybe I was dumber at that age than these modern Harry Potter look alikes, but I think I was happier. Each day I would fill my lungs with fresh air, my hands and knees were bruised and by the end of the day I was dirty like a little pig. Unfortunately I cannot say the same about my small pale friend. The fresh air is replaced by his sardine can home (and 70% of this city still lives in these flats, as not everyone has the money for a house with a garden in the back). The sandbox and dirt is replaced by his brand new, hi-tech computer. His skin is clean, no bruises on his knees and mamma probably takes care that their house is cleaner than a pharmacy. And they I surprised that at the first encounter with a germ the kid gets sick.

What should I say to these parents? Take your kid outside and play ball with him. Let him run around with other kids (of course where you can still find playgrounds and parks in this dirty, crowded and polluted city) and if at the end of the day he comes home dirty, be happy that he spent his day out-side and not in a sardine can.

—————-

Szerencsém van, hogy utálom a szardíniákat és ezért nincs valami sok alkalmam találkozni a kis dögökkel. Kis büdös halak, úszkálnak valami löttyben egy konzerv doboz belsejében. S amint az elmúlt napjaimra gondolok, mintha kissé szardíniának érezném magam. Mondjuk nagyon is annak. Nem, nem vagyok hal sem valamiféle szirén. Nem is úszkálok valami löttyben, de az biztos, hogy utóbbi napjaimat egy konzerv doboz belsejében töltöttem. Mármint a szürke „blokk” tömbházban, amellyel annak idején ő felsége Nagy Medveölő megajándékozta e nemes nemzetet. (úgy emlékszem, hogy zuhanyoztam ma reggel, tehát remélem nem vagyok büdös, mint az általam oly annyira kedvelt élőlények).

Az elmúlt évek, valahogy úgy adták, hogy rendkívüli tehetségem alakult ki abban, hogy minél kevesebb időt töltsek a „szardíniás dobozomban” és egész nap valami más tevékenységgel töltsem az időmet, mint az otthon üléssel. Na de ez az utóbbi napokban megváltozott. És persze nem csak egy oka van. Az operációmból kifolyólag pár hétig le kell mondjak minden fajta fizikai erőfeszítésről. Tehát semmi terem, jogging meg effélék. (francba, hogy megint single vagyok, mert megkérdeztem volna a dokit, hogy milyen egyéb más „tevékenységeket” nem szabad műveljek). Persze, hogy az este már elmentem a kondi terembe, mert érzem, hogy meghülyülök, de erről a doki nem kell tudjon.

A második ok, az egyik el nem ismert vizsgám, amiből kifolyólag még 4, 5 napig a román kereskedelmi joggal kínozom, már úgyis apadó (mint a szegény magyar nemzet) agysejtjeimet.

A harmadik ok pedig, hogy még csak most kezdődik az egyetem, tehát még csak most jönnek a sörözések (Csakis üdítő, mert még antibiotikumokat kell papáljak). Eddig amolyan egy két kiruccanás volt.

Nos egy ilyen nap azzal telik, hogy a fél napot átalszom, eszek, elvégzem természetes szükségleteimet és akkor kezdődik a pár napos rutin. Könyv, TV, Könyv, Nett, Nett, Könyv, Kaja, Fél óra alvás, Mosdás, Könyv, Kaja, Nett, Ágy. Néha még akad egy sörözés, vagy hagyom a francba a dokit és legalább a lábaimat megmozgatom. Extrémebb eset az egyetemi vagy cég papírok intézése… Elég messze áll az utóbbi aktív évtől.

Na de ugyanakkor boldog vagyok, hogy még egy hét és leszedik a kötést, még hat nap és lerakom a vizsgát és holnap máris megyek sörözni, miközben a Cselszi vs. Cséféré „meccset” nézzük. És holnaptól már negyed éves egyetemista lennék. Tehát vannak jó kilátások.

…Ugyanakkor ma, amint kidugtam pár percig orrom (kifogyott a marker és nem volt mivel kipingáljam a könyvet) egy apát láttam, amint a gyerek iskolás táskáját vitte. Három méterre az apa után, a fia, aki azon kínlódott, hogy a behemót apjával tartsa az iramot. Na de mi fogott meg a gyereken? Egyike azon modern Herri Pótter gyerekeknek. Mármint szegényke kicsi, vézna, sápadt és már hétéves korában legalább nálamnál háromszor erősebb szemüveget visel. És nem egy ilyen modern lombik szardínia gyereket látok az utcán. Nem tudom, de én annak idején a román gyerekekkel civakodtam a tömbház udvarán, fociztunk, a porban túrtuk az alagutakat a kis autóinknak. Vagy netán nyáron nagyapám után szaladgáltam a határon (értsd mező) és uncsiimal fákra másztunk, meg egereket kínoztunk. (Na jó, ez nem Nesionel Dzsiogrefik Blog).

Lehet hülyébb voltam koromhoz képest, mint egy modern Herri Potter utánzat, de úgy érzem, hogy boldogabb. Tüdőmet minden nap friss levegővel töltöttem, kezeim és térdeim karcolásokkal voltak tele és koszos voltam mint egy vadmalac a nap végén. Sajnos a kis sápadt arcú gyerekről nem mondhatom ugyanazt. A friss levegőt fölváltja a szardíniás doboz lakása (ugyebár a város 7O %-a még mindig szardíniás dobozokban él, és nem kertes házakban), a homokozó szerepét pedig már a vadonatúj léghajtásos számítógép váltotta föl. A bőre tiszta, karcolásokat még nem látott és anyu biztos arról is gondoskodik, hogy a ház tisztább legyen egy patikánál. S akkor még csodálkoznak, hogy a kis csodabogár a legelső bacitól kórházba kerül.

Mit mondjak ezen szülőknek. Vidd ki a gyereked labdázni, engedd ki a többi gyerekkel rosszaskodni (ugyebár kérdés, hogy ebben a játszótér nélküli zsúfolt és szennyezet városban hova engedheted ki) és ha netán a nap végén koszos, mint egy malac szidd meg, de örvendj, hogy a porontyod kint töltötte a napot és nem a szardíniás dobozban.

Kolozsvár (Cluj-Napoca) 2008 szeptember 3O