Filmek

Nandyoltól kaptam a labdát: öt kedvenc film.

Fight Club. Intenzív, meghatározó filmélmény, legalább hatszor láttam „annak idején”. Azóta szeretem Edward Nortont és Brad Pittet. Lehet, ha most újranézném, nem tetszene, de akkor óriási WTF volt. Maradjon is az. Hiszen a Mátrix is „elromlott”, mikor újranéztem 7 év után.

Sin City. Számomra egy másik nagy „új” klasszikus, a kötelező kategóriából. RIP Brittany Murphy...

The Incredibles. Nagy szó, hogy bármikor újra tudom nézni, és még mindig ugyanolyan jó. Amúgyis rajongok a szuperhősös sztorikért, de ez... a sok kis édes epizóddal... amelyek kisfilmekként is simán megállják a helyüket... és mégsem esik szét a fősztori. Vacillálok, hogy jó lenne-e, ha készítenének egy második részt? Vagy az történne, mint más filmekkel, kifulladna, elromlana, mert másképp képzeltem volna el... de akkor is! Legyen! Végül is, a Shrek 2 nem volt annyira rossz.

A Gyűrűk Ura-trilógia. Gyógyíthatatlan rajongó vagyok, az összes hibájával, üresjáratával együtt szeretem a filmet. Is. Még ha úgymond a könyv is az igazi, számomra Cate Blanchett iszonyatosan gyönyörű arca dereng mindig fel, ha Galadriel nevét olvasom. Arwen-Liv Tylerbe és természetesen Legolas-Orlando Bloomba is szerelmes vagyok, és annál a jelenetnél, amikor Haldir meghal, mindig sírok, én is :D

Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran. Elragadó, humoros, megértő, ironikus, könnyfakasztó, nevettető. Zseniális. Mindenkinek ajánlom, akinek bármilyen természetű előítélete van a más vallású, identitású, etnikumú emberekkel szemben. Mert gyógyít.


Bónusz: amit mostanában láttam, és tetszett, vagy éppenséggel rühelltem

Animáció. Az Up és a Coraline naaaaagyon jó, meg a 9. A Cloudy with a Chance of Meatballs viszont gyenge, a sztori egyáltalán nem szimpatikus; az Ice Age 3. is már valahogy kifáradt. Nézhető a Monsters versus aliens is, de felejthető.

Akció. Az Armored-ot érdemes megnézni már csak azért is, mert Antall Nimród :D én szerettem a Kontrollt. Persze ez teljesen más műfaj, de nem rossz. Nekünk az új Crank is bejött, jót röhögtünk rajta.

Dráma/komédia. The boy in the Stripped Pijamas; Shrink; The Brothers Bloom; Up In The Air. Most hirtelenjében idesorolom az Inglorious Basterdset, pedig hát izé.

Thriller/horror. Nincs is, amit ajánlani tudnék, amit viszont szerintem bűn és vétek megnézni, az a feldicsért Drag me to hell.

Fantasy. The City of Ember. Az Avatart még nem láttam jó minőségben, addig meg inkább nem nyilatkozom. A Harry Potter and the Half Blood Prince csak azoknak ajánlott, akik már kényszeresen követik a regényfolyam megfilmesített darabjait. A Rozsomákos filmben vannak jó jelenetek, de van, amit nagyon eltoltak, sokat lehet röhögni rajta emiatt. Twilight: nem értem ezt az egész őrületet, nekem a film és könyvek se tetszettek különösebben; az Újholdat még nem láttam, de meg fogom nézni, lássuk, ugyanolyan röhejes-e, mint az első rész.

Labda megy Editévának (hátha-hátha babázás közben írna pár sort:)...), Ricókának és Tempetőfinek.

*

ha az, aki elvileg szeret, nem akar megvédeni, annak a jele, hogy már nem szeret? vagy perverz módon "az én érdekemben" önállóságra, saját magam megvédésének képességére akar szoktatni? ha kifejezett kérésem ellenére nem határolódik el attól, aki bánt engem, akkor ez mit jelent? túl a fájdalmon, az elárultatás érzésén, mi marad nekem? ki hozza vissza a szerelmet a túlsó partról?

Egyre inkább

a személyes találkozások, beszélgetések híve vagyok mostanában, vagyis ami foglalkoztat, és meg tudom fogalmazni, azt inkább szóban osztom meg/mesélem el a barátaimnak. Ugyanakkor felületesebbnek érzem a kommunikációnak ezt a szóbeli formáját, ellentétben azzal, amikor órákig csiszolok egy szöveget. Mégsem vagyok már képes az utóbbira. Most nem. Bár így a távol élő, ritkán látott barátaim jogtalanul kimaradnak a buliból.

Túl egyszerű és sematikus mostanában a világ, ahogyan megfogalmaznám. Nem is érdemes leírni. Fárasztó is. Unom már, hogy a laptop előtt pötyögök egész nap. Sokat megyek, jövök, utazok, stoppolok, találkozom emberekkel, olvasom őket, felhívnak, telefonálok, célratörő mailt fogalmazok, munkaügyi messengerezésbe merülök, fotózom, látok, megfigyelek, elborzadok, idegeskedem, letörök, néha el is vigyorodom, azzal a hátsó gondolattal, hogy szélesebbre a mosolyt, még ha mesterségesen is, hadd tartson kicsit tovább, mire újra felnőttgrimaszba rándul az arc. Mogorva, türelmetlen, ideges, frusztrált, céltalanul céltudatos pofákat vágok. Vagy épp teszem, hogy lelkesedem valamiért, pedig már semmiért, semmiért sem igazán.

Néha esténként sétálva, valahol, valamilyen városban, valamelyik utcán vagy kocsmában találkozom futólag önmagammal. Titkos találka, kívülről semmi nem látszik; összenézünk, értetlenül, sakkormostmivan, és gyorsan lelépünk, mielőtt kínossá válna a helyzet.

Előző életemben denevér voltam

Ehavi egóm

a Hero Factoryból



A Kondor visszatér. Első rész itt.

Státus és tudás

Megfelelő embert a megfelelő helyre, mondja a miniszterelnök, és gyorsan kinevez egy könnyűzene-énekest a gyermekvédelmi hatóság élére, leváltva az évtizedes tapasztalattal rendelkező, civil és állami szférát egyaránt jól ismerő (magyar) szakembert. De mit várjunk egy olyan országban, ahol a „versenyszférában”, magáncégeknél is ez dívik?! Ahol a húzóágazatnak kikiáltott, de legalábbis nagy presztízzsel rendelkező szoftverfejlesztésben olyan „projektmenedzserek”, „rendszertervezők” mozognak, veszik fel a megrendelőtől a megbízatást, és osztják le a melót, akiknek fingjuk nincs a programozás tervezési részéhez? Akik azt sem tudják, mit jelent egy mamutméretű adatbázis megtervezésekor figyelembe venni a konzisztencia elvét?! Akik esetenként csupán presztízskérdésből saját kezűleg angolul felveszik a rendelést a magyar megrendelőtől, és románul leadják a romániai magyar programozónak a speckót... És milyen specifikáció az, könyörgöm, ami két sorból áll, és a prolistátusú programozónak több napjába telik, amíg ismételt telefonos/mailes kérdései alapján körvonalazódik végre, mi a faszról kell szóljon a kurva program...

A státus számít, nem a tudás, már régóta tudjuk, de hogy nem jönnek rá azok, akiknek pénzügyi érdekei fűződnek a dologhoz, hogy jóval hatékonyabbá lehetne tenni egy vállalkozás működését a „megfelelő embert a megfelelő helyre” elv alkalmazásával? Ja, hogy ez a HR feladata? De hogy tudja eldönteni egy mégoly jó elméleti és gyakorlati pszichológiai ismeretekkel rendelkező szakember, hogy egy teljesen más szakterületen ki az ász és ki nem?! Ki dolgozik keményen, esetenként éjjel és hétvégén is, hogy határidőre meglegyen a meló, és kinek csupán jó a PR-ja?

bakancs

nem fog a meló. pedig ma újabb ajánlatot kaptam, aminek lényege: újgazdagék semmipénzért ingyenpíárt és közösségi munkát és lelkes ifjú munkatársat akarnak. utálom az embereket. s lassan unom, hogy baleknek néznek. lehet, hogy az öltözködésem és a gyerekarcom miatt, de azt gondolják rólam, szegény kis kezdő. leszarom, továbbra sem fogok kiskosztümben és magassarkúban járni. bakanccsal messzebb és magasabbra jutok.

apropó felnőttség:) (VeraLinn és Timó)

mindig bakancsos felnőtt maradok. ahogy 12 évesen is az voltam, valamennyire. szeretek vele hóban taposni, utcakövön óriásiakat lépni. azt nem szeretem, ha elszakad a fűzője. márpedig mindig elszakad. megbogozom, egyszer, kétszer, sokszor, aztán kicserélem. nehéz fűzőt kapni hozzá. kihívás. felnőttnek való. a jövőre is gondolni kell, mikor fűzőt választassz. felelősségteljes döntés. előrelátást igényel. satöbbi.

bakancsos kismama, anyuka és nagymama leszek majd, ha eljön az ideje. egyelőre: pályakezdésen túl, több mint öt éve szakmában, be nem futottam még, bár nem vagyok "futottak még" kategória, kezdem tudni, mit érek, hová érhetek még el, mi a gyenge pontom. 27 vagyok, és utálok dicsekedni. de ha valaki olyan szöveggel jön, hogy ő majd felmutatja nekem a szakmai kihívásokat, majd motivál, és ebből csak nyerhetek, eszmei nyereséget persze, mert pénz, hát az nincs sok, szóval ha a szemembe mondják, te lúzer, köszönd meg, hogy esélyt adok, hogy meghallgasd az ajánlatom, és kihasznállak, de nyugi, neked is jó lesz - akkor kicsit bekattanok, na.