Cațavencii szatirikus hetilap március 15-én: “Amikor egy magyar kifogja az aranyhalat, az kész teljesíteni három területi követelését.”
Ez természetesen magyar becsületbe gázoló, aljas inszinuáció – és felháborító, hogy pont ezt kapjuk minden magyarok nemzeti ünnepére.
De ha jobban belegondolunk, ráció az akad benne. Lássuk csak. Első területi követelés:
Magyarország elcsatolása.
Hogy hova? Irreleváns. Lényeg, hogy okafogyottá váljon a szuverenitásra való állandó hivatkozás, melynek nevében mondhatni futószalagon kerülnek ki rosszabbnál rosszabb stratégiai döntések a kereszténykonzervatív hatalom boszorkánykonyhájából.
S ha a legfőbb kerékkötőt eltávolíttatván újra egyenesbe kerülne a gazdaság, teljes mellbedobással lehetne támogatni például a magyarság autonómiatörekvéseit. A véres harcokat pedig busásan kárpótolná a fiatal, tiszta lappal induló magyar állam, melynek legújabb kori történelme
akár egy SMS-ben is elférhet.
Arra persze semmi garancia nincs, hogy Cațavencuék pont erre gondoltak volna…
(Az illusztráció forrása: egyszervolt.hu)
birobela
kesztió
Lolka
(vendégbejegyzés)
Szabadtér 
betamás
2012. március 17.
Hogy ezt a képet tálalják a káccelvenkuk, arról nem csak ők tehetnek. Például, nem tudom mit kerestek a kolozsvári tüntetésen a HVIM-es zászlók és egyáltalán bármilyen olyan zászló, aminek nincs köze 48-hoz. A politikai követeléseket tartalmazó beszéd helyett/mellett ki kellene emelni azt (is), hogy habár voltak történelmi tragédiák, a román és a magyar forradalomban közös volt az, hogy mindakettőnek célja volt egy igazságosabb társadalmi rendszer létrehozása és a nemzeit szabadság, egyenjogúság kivivása. Ebből kiindulva, azt is ki kellene hangsúlyozni, hogy arra lenne szükség, hogy mindenki jól érezze magát ott, ahol él. Itt megjegyzem azt is, hogy a magyar többségű települések intézményeinek vezetői vissza kellene fogják magukat, ugyanis több esetben is elmarasztalta őket a Diszkrimináció Ellenes Tanács.
amok
2012. március 31.
Nagyon vicces amikor egy olyan ország polgárai humorizálnak rólunk és az országunkról (amelynek nincs semmilyen hivatalos területi követelése egyik szomszédjával szemben sem), amelynek hivatalosan, kormány szinten is vannak igencsak aktuális területi vitái:
Ukrajna: http://en.wikipedia.org/wiki/Maritime_delimitation_between_Romania_and_Ukraine
Bulgária: http://www.novinite.com/view_news.php?id=137914
Azt pedig kommentálásra sem érdemes, hogy a szerző szerint a magyar gazdaságnak jót tenne, (mivel megszabadulna a legfőbb kerékkötőtől, a keresztény-konzervatív kormánytól), ha Romániához, Ukrajnához, Szerbiához vagy Horvátországhoz annektálnák. Ezek az országok valóban olyan kiugró teljesítményt nyújtottak az utóbbi időben…
kesztió
2012. március 31.
@amok:
Szlovákia, Szlovénia, Ausztria? (Ha már feltételezzük, hogy tényleg annyira komolyan gondolom a dolgot.)
amok
2012. március 31.
Szándékosan hagytam ki, mert ez a 3 ország jobban áll mint mi, tehát elméletileg akár jobban is járhatnánk, habár a három közül egyik ország sem akkora hogy képes lenne magával húzni Mo-t.
A témához érintőlegesen csatlakozik a nemzetállam és a demokrácia kapcsolatáról:
http://metazin.hu/node/2500
kesztió
2012. április 01.
Ez egyszerűen értelmezhetetlen. Egy globális döntés meghozatalában egy nemzetállam jó eséllye a kerékkötő szerepét tudja betölteni. Jó példa erre a pénzügyi válság mondhatni látványos csodaszere, a negatív kamatozású pénz például kizárólag globális keretek közötti ellenőrzéssel működhetne hatékonyan.
Az olasz politológussal az a gond, mint általában a konzervatívokkal általában: nulla fantázia a dolgok jövőbeli alakulását illetően.
Nem tudon, hány éves gyermeked van, kedves Amok, de ha 15-16 éves korában majd repülőjegyet kér születésnapjára Peruba vagy Dél-koreába, mert egy jóképű fiúval/lánnyal haverkodott össze a Facebookon, alkotsz majd némi fogalmat arról, hogy fognak a gyerekeid gyerekei szemberöhögni 40 év múlva, amikor azzal eteted őket, hogy fiam, a nemzeti hovatartozásod a legnagyobb érték.
amok
2012. április 02.
“Ez egyszerűen értelmezhetetlen. Egy globális döntés meghozatalában egy nemzetállam jó eséllyel a kerékkötő szerepét tudja betölteni” – Mondd meg kérlek, milyen olyan szervezet létezik, amelyik nemzetállamoktól független globális döntéseket tud hozni, és azokat be is tudja tartatni? Amit te kerékkötésnek nevezel, az legtöbbször egyszerűen: az önérdek felismerése, képviselete, és érvényesítése, amit az államok szintjén szuveranitásnak és az egyének szintjén szabadságnak hívnak. És a szabadság nehéz műfaj, mert akár konfliktussal is járhat. Amit pedig te szeretnél, vagyis a nemzetállamok vagy államok megszűnése, az nem más, mint út a szolgaságba.
“Az olasz politológussal az a gond, mint általában a konzervatívokkal általában: nulla fantázia a dolgok jövőbeli alakulását illetően.” Ezt mondták Jugoszlávia és a Szovjetúnió vezetői is amikor azt hitték, hogy a jövőt hozzák létre, és mindkét helyen etnikai háborúkba torkollott a vízió.
“alkotsz majd némi fogalmat arról, hogy fognak a gyerekeid gyerekei szemberöhögni 40 év múlva, amikor azzal eteted őket, hogy fiam, a nemzeti hovatartozásod a legnagyobb érték.”
Na, ilyet soha nem mondtam, mert nem is gondolom így. Van dél-amerikai, észak amerikai, új-zélandi, román és japán is a tágabb családban, de ettől függetlenűl facebook ismeretségekre nem veszünk repülőjegyet. És hogy 40 év múlva mi lesz, azt még te sem tudod, kedves Kedves Kesztió, mint ahogy én sem. Csak én nem mondom magamról, hogy tudom.
kesztió
2012. április 02.
Kedves Amok,
150 évvel ezelőtt egy nemzetállam akármilyen tevékenységének nem volt globális behatása (még háború esetén sem, békeidőben aztán még annyira nem), azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a technika fejletlensége miatt nem rendelkeztünk megfelelő erőforrásokkal. Magyarán, akkor a közlegelők problémája néven ismert fogolyparadoxon-változat még nem működött. Ma már viszont halom globálisan fenyegető probléma nem oldható meg „természetes módon”. És most nem az Orbánviktor-féle, szuverenitásvédelemnek hazudott saját balfaszkodás mosdatásáról beszélek, hanem komolyabb dolgokról:
Nemzetállamok szintjén nem oldhatóak meg például a környezetvédelem és a pénzügy globális hordejerű kihívásai, mert a nemzetek a globális eredményben érdekeltek ugyan (élhető föld, globális pénzügyi válságok elkerülése), de lokális szinten alapvetően ellenérdekeltek (a széndioxid-kvóta betartása vissafogja a gazdaságot, a nemzeti valuta esetleges kárára egyetlen nemzetállam sem hajlandó döntést hozni, stb.). A nemzetállam addig volt pláne, amíg a távolságok akkorák voltak, hogy az egyén „élettere” (mondj PC-bb kifejezést, ha tudsz) max. a régióhatárig terjedt ki. Csak nagyon nehéz észrevenni, ugye, hogy ezt régesrég kinőttük: már az olcsó tajvani plazmatévé vagy Nike sportcipő banális megvásárlása is markáns hatással van ugye a bolygó egyensúlyára.
Naszóval, én, mint meggyőződéses autonómiaharcos, nem azt akarom, hogy mindent odafentről a „bolygótanács” döntsön el, sőt. A régiószintű autonómiák híve vagyok, lokális kérdésekben annyira, amennyire éppen csak lehet. De az egyenesen felháborító, hogy pl. régióhatárokon túlnövő, esetleg egyenesen Európa-szintű kérdésekben a pöcs nemzetállamocskák vétósdit játszodhassanak – esetleg csak azért, hogy kimutathassák a foguk fehérjét. Táváris, Konyec!