Maradj Erdélyben magyar…

Posted on 2016. február 26. Szerző:

0


… de mi röhögünk a markunkba és pá și puszi nektek! Nem tudom biztosra állítani, hogy ezek jártak azokban a nagyszerű fejekben, amelyek mindentől és mindenkitől meg akarták és akarják védeni az erdélyi magyarságot. De a tettek, azok erről regélnek. Pedig mint három igaz muskétás úgy harcoltak (harcolnak?) ők, igaz néha két külön táborban, de ugyanazon szent célért: az ERDÉLYI MAGYARSÁGÉRT.

Demeter SzilárdSzász Jenő, és Tőkés László. Az ikonok akik úgy vannak itt, hogy már nincsenek itt, legalábbis munkahelyileg semmiképpen, de van aki már lakhelyileg sem. De ti véreim, ti éljetek meg magyarul, ott Erdélyben, erdélyi béreken. Kissé régi történet. De idő kell, míg az ember megemészti, hogy…

…az ikonok ledőltek. Ők, akiknek legalább annyi szakmai és/vagy politikai tőkéjük volt, amennyi talán a teljes erdélyi magyar értelmiséginek nem jut(ott), már Budapesthez, illetve részben Brüsszelhez (Tőkés) tartoznak legalább munkahelyileg, és nem Erdélyhez. Miközben éveken keresztül az itthon maradásról és a megmaradásról értekeztek. Akkor mi, drága véreim, mi pondrók, miért maradjunk itt? Ezért? Ezért? vagy a többi ehhez hasonlóért?