Töltsél egy munkanapot Grezsa Csabával, Magyarország kolozsvári főkonzuljával! (BETELTEK A HELYEK)


A diplomata 2022. augusztus 10-én mutatkozott be a sajtónak (© Rohonyi D. Iván/Szabadság)

Újrakezdem a 2009-ben László Attila akkori kolozsvári alpolgármesterrel kezdett és utódjával, Horváth Annával 2015-ben befejezett Töltsél egy munkanapot… elnevezésű projektemet.

Grezsa Csaba 2022 augusztusa óta az anyaország kolozsvári főkonzulja,

lassan fél év alatt „belerázódott” az új szerepkörbe (előtte is a külképviseleten dolgozott, konzul volt), örömmel mondott igent arra a felvetésemre, hogy ő legyen az első közszereplő, akivel munkanapot lehet eltölteni. Köszönöm!

A főkonzul úr meglepetést is tartogat a komoly, pontos és megbízható gyakornokok számára…

Lehet, még én is feliratkozom , mert kíváncsi vagyok a napi tevékenységére,

jobban meg szeretném ismeri a munkáját, az embert, belátást akarok nyerni a főkonzuli feladatokba, a román és magyar intézményekkel, közéleti szereplőkkel való kapcsolattartásba, a diplomáciai tennivalókba, faggatni akarom értékrendszeréről, hobbijairól, különböző témakörökben (magyar-román viszony, ukrajnai háború stb.) kialakult véleményéről. Lehet, még egy-két (nyílt) titkot is elárul majd… 🙂 Ja, és külön kérdezem majd a Kolozsvár-Budapest repülőjáratról is…!

Persze, lehet, azt mondja, valami hétpecsétes titok, esetleg nem vehetsz részt egy-ehy megbeszélésen, találkozón vagy a nap folyamán nem kísérheted el valahová. Ez benne van a pakliban, készülj fel rá, ne vedd zokon.
A projekt feltételei:

  1. Legyél komoly, pontos és megbízható, ha bejelentkeztél, vegyél is részt!
  2. A nap végén kommentben írj, kérlek, rövid élménybeszámolót.

A projekt időtartama: 2023. február 6-10., hétfő-péntek.
Jelentkezés: 2023. január 30 – február 3. Jelentkezni itt a blogon, komment segítségével. First come, first served. Név, e-mail cím, mobilszám és a Facebook-profil hivatkozása szükséges!

A mobilszámot, az e-mail címet és a FB-profilt nem közlöm a blogon, de elküldöm Grezsa Csaba főkonzul úr munkatársának, aki majd felveszi a kapcsolatot a jelentkezőkkel.

Jelöld meg, melyik napot választod! Amennyiben ketten jelentkeznek egy napra, akkor a jelentkezési sorrend a mérvadó.

Minden nap (hétfő-péntek) egy személy a magas rangú diplomata társaságában töltheti a munkanapot. A részletekről Grezsa Csaba munkatársa egyeztet a jelentkezőkkel.

*** Február közepén vagy végén informális kiértékelőt tervezünk (mondjuk a Bulgakovban) azokkal, akik a projektben részt vesznek. ***

JELENTKEZŐK:

  1. február 6., hétfő: Keresztes Szabolcs
  1. február 7., kedd: Len Balázs
  1. február 8., szerda: Mátyás Noémi Mária
  1. február 9., csütörtök: Fülöp Edina
  1. február 10., péntek: Sándor Tihamér

Töltsél egy munkanapot Grezsa Csabával, Magyarország kolozsvári főkonzuljával! (BETELTEK A HELYEK)” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. @Len Balázs: Kérem, küldje el a mobilszámát és a Facebook-profilja hivatkozását. Egyiket sem közlöm, de el fogom küldeni a főkonzulátusra.

    Kedvelés

  2. @Sándor Tihamér: Köszönöm! Várom a mobilszámot és a Facebook-profil hivatkozását (linkjét). Egyiket sem közlöm itt, de el kell küldenem a főkonzulátusra.

    Kedvelés

  3. Balázs Len

    Tisztelt Olivér!

    Megadtam a kért adatokat a komment írásakor, de akkor ide ismét leírom:

    Telefonszám: Facebook-profil:

    Tisztelettel, Len Balázs

    Kedvelés

  4. Keresztes Szabolcs

    Pozitív tapasztalataim alapján szembetűnő volt számomra, hogy miket is rejt a hétindító nap a Főkonzulátus tevékenységében.

    Nagy sürgés-forgás vett körül az irodában, hiszen temérdek elvégzendő munkája volt nemcsak a Főkonzul úrnak, hanem az intézmény más alkalmazottainak is. Mindemellett örülök, hogy sikerült minőségi időt eltöltenem ott, hiszen első kézből láthattam mennyi minden tennivaló van ott.

    Igen értékeltem, hogy a sok munka közepette sikerült megismerjem az intézmény működését, tudtam érdeklődni számos ügyben a Főkonzul úrtól, mint például: Magyarország külpolitikai stratégiája (plusz olvasandó forrásokat is kaptam), az Európai Uniós döntéshozatali stratégia, nemzetközi kereskedelem kérdései, a Főkonzulátus szerepvállalása közügyekben, illetve milyen eseményeket szerveznek és milyen célból.

    Ezek mellett örvendtem a személyes hangvitelű beszélgetésnek is a Főkonzul úrral, melynek kapcsán érdekes történeteket hallottam munkájáról. Egy privát tárgyalás következtében, amikor is nem maradhattam az irodában, további válaszokat kaptam kérdéseimre a főkonzul-helyettes úrtól és az adminisztrációban dolgozó hölgyektől. Velük ugyanakkor beszélgettünk továbbtanulási lehetőségekről a diplomácia világában, szakmai gyakorlatokról, nagyköveti szerepkörökről.

    Miután ismét tudott fogadni a Főkonzul úr, folytattuk az abbamaradt témakörök kibontását, eszméink és világ meglátásunk egyeztetését. Extra érdekességként megmutatta nekem hogyan alakul egy sajtószemle, hogyan lép a Főkonzulátus kapcsolatba a médiával, valamint hogyan informálják a médiumokat.

    Kedvelés

  5. Mátyás Noémi

    A munkám során megtapasztalhattam mekkora jelentőséggel bírnak az emberi kapcsolatok.
    Grezsa Csaba főkonzul úr társaságában eltöltött munkanap lehetőséget teremtett olyan beszélgetésnek ami a magyar óvódai (és nem csak) oktatás jelenlegi helyzetét, jövőjét célózta meg. Ugyanakkor a kihívásokat is, amiket mindkét intézmény céljának tekint az elkövetkező tervekben.

    A Kárpát- medencei óvodafejlesztési program szerteágazó tevékenységének a gyümölcsét úgy óvónőként, mit óvóda vezetőként megtapasztalhattam, de a mai alkalom rendhagyósága abban rejlett, hogy megismerhettem a főkonzul urat személyében.

    A Tóközi Református óvda épületének avató ünnepségén jelen volt, számára ismerős volt az óvódánk helyzete. A jövőbeli terveinkről felelőségünkről is tudtunk beszélgetni.
    Mindenképp közős cél marad az, ami az avató ünnepségen is elhangzott : „ a mi dolgunk nem fejeződik be a falak felállításával, az itt dolgozókon múlik, hogy a gyerekek magyarul álmodjanak életük végéig”.

    Az oktatási témakört követte Mile Balázssal való beszélgetés a Főkonzulátus tevékenységeiről . Útbaigazító és hasznos információkkal szólgált, miben és hogyan lehet partnere egy oktatási intézménynek, programnak a Főkonzulátus.
    Köszönöm a lehetőséget, a finom kávét, a munkatársakkal eltöltött jól megérdemelt ebédszünetet a közvetlen de ugyanakkor céltudatos beszélgetést. Ösztönző volt.

    Kedvelés

  6. Len Balázs

    A keddi nap folyamán lehetőségem nyílt betekintést nyerni a főkunzulátus, de még inkább a főkonzul úr (egy szerencsére “lazább”) napi tevékénységébe.

    Nem szeretném ismételni azt, amit már mások is leírtak. Ugyanakkor számomra rendkívül sokat jelentett a főkonzul úrral folytatott beszélgetés, mind szakmai, mind személyes nézőpontból.

    Hálás vagyok a projekt kezdeményezőjének és a főkonzul úrnak, illetve a főkonzulátusi munkatársaknak a lehetőségért, amely pályaorientációs és egyéb hasznos, kiegészítő és új információkkal gazdagított.

    Kedvelés

  7. Fülöp Edina

    Csütörtöki ottartózkodásom ideje alatt sokat tanultam a konzulátus működéséről, feladatköreiről és általános célkitűzéseiről. Egy élmény volt betekintést nyerni ennek a maga nemében is kivételes intézménynek a mindennapjaiba. A személyzet minden tagja nagyon kedves volt, így a legtöbbjükkel lehetőségem nyílt néhány szót váltani, amíg a főkonzul úr tárgyalást folytatott. Hallhattam ez által történeteket a külügyi szolgálat kicsit emberibb, kicsit személyesebb oldaláról is, aminek nagyon örültem, hiszen a száraz elméletet már egyetemi tanulmányaim során ismertették velem.

    Mile Balázs elsőbeosztott konzul aztán részleteiben is mesélt nekem az intézmény mindennapos működéséről és a beosztottak feladatköreiről. Érdekes módon a pszichológia és politika összefüggéseiről is tartottunk egy exkurziót, hiszen mint a beszélgetés során kiderült a konzul úr pszichológia egyetemet végzett, mielőtt karrierje a politika irányba kanyarodott el.

    Tárgyalását befejezve Grezsa Csaba főkonzul úrral is lehetőségem nyílt egy hosszabb beszélgetésre, melynek fő témája az intézmény kulturális célkitűzéseinek és megvalósításainak, valamint a közösségépítés különböző gyakorlatainak átbeszélése volt. E mellett a külügyi szolgálat teljesítéséhez szükséges emberi kompetenciák és készségek is terítékre kerültek, hiszen a konzuli szolgálat sokkal inkább egy életstílus, mint egy munka és nincs vége azzal, hogy az ember 18:00-kor elhagyja az irodát, így lényegesnek tartottam megismerni azokat a fő tulajdonságokat, amelyekkel egy embernek mindenképpen rendelkeznie kell, ha a külügyi szolgálatot választja szakmájaként.

    Összességében hasznos és tartalmas időtöltés volt számomra ez a csütörtöki nap, melyért külön köszönetet szeretnék mondani mind a konzulátus munkatársainak, mind Olivérnek, aki ezt az egészet lehetővé tette.

    Kedvelés

  8. Sándor Tihamér

    Számomra nagyon felemelő érzés volt, hogy a főkonzul úrral tölthettem a pénteki napot. Mint kiderült, a péntek a legrövidebb nap az intézményben, a tennivalókat illetően, viszont ennek ellenére is rengeteg hasznos információra tehettem szert.

    Reggel a főkonzul személyesen fogadott, rövid ismerkedés és kötetlen beszélgetés keretében. Ezután a főkonzuli feladatokról, mindennapi tennivalókról hallhattam érdekes gondolatokat. Egy tárgyalás ideje alatt, amelyen nem vehettem részt, az adminisztrációban dolgozó hölgyek vezettek körbe az intézményben. Mile Balázs elsőbeosztottal is volt lehetőségem találkozni, aki röviden felvázolta az intézmény mindennapos működését, a beosztottak feladatkörét.

    Tárgyalását befejezve ismét visszatérhettem a főkonzul úrhoz, aki a megfogalmazott kérdéseimre válaszolt. Szó esett a továbbtanulásról, a kulturális események fontosságáról, de még a magánéletről is. A főkonzul úr hangsúlyozta az itthon maradást, az itt való elhelyezkedést, valamint az idegen nyelvek elsajátítását is kiemelte.

    Összességében pozitív élményekkel térhettem haza a rövid, de tartalmas találkozóról. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget és a szívélyes fogadtatást, hogy fiatal egyetemistaként alkalmam nyílt arra, hogy személyesen találkozhassak a magasrangú diplomatával. Megérte.

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!