Tusványos – örök és pótolhatatlan


Hőség (Saját felvételek)

Mindenki hatalmas lelkesedéssel vágott neki az útnak Erdély különböző szegletből: két kiadásnyi szünet után ismét Tusványos. Az eufória minden formáját látni lehetett: felkiáltások, szoros ölelések, hosszas beszélgetések, hatalmas bulik. A sátrak számának a növekedése is jelezte: mindenki mindent belead.

Keményen kezdtek a szervezők: kedden három együttes lépett színpadra: Transylvanium, Nagy Feró és a Beatrice, valamint Tankcsapda. Őrült jó buli volt, ott tomboltunk az első sorokban.

Sokan már kedden megérkeztek

Kétségtelen: Tusványos az a hely, ahol az intellektuális feltöltődés (igen, na, voltak jó előadások, beszélgetések is) mellett kiváló alkalom nyílik a lazulásra, s ami a legfontosabb: a találkozásokra. Ugye itt futunk össze mindig azokkal, akikkel másol nem. S már ez egy óriási dolog.

Azt tapasztaltam, idén kevesebb volt a résztvevő, főleg a többnapos. Az épületek körüli sátorhelyek nem teltek meg, a hivatalos sátortáborban is mintha kevesebb volt fiatal. A szervezőknek csak két (egy budapesti és egy csíkszeredai) sajtótájékoztatóra volt idejük, nem láttam reklámokat sem a nyomtatott, sem pedig az online felületeken…

Életemben először vettem részt pálinkakóstolón

Személy szerint a szervezésben nem fedeztem fel hibát, de lehet, annyira nem látok bele a színfalak mögé. Mondjatok ti ilyeneket, mit láttatok, tapasztaltatok.

Hatalmas örömet jelentett számomra, hogy a Magyar Unitárius Egyháznak köszönhetően ukrajnai háborús menekültek is részt vehettek a nyári szabadegyetemen és diáktáborban. Tapasztalatom szerint az unitáriusok segítenek a legtöbbet a szomszédban élő, bajba jutott embertársainkon.

Sikerült bejutnom arra a helyre, ahol a Buzánszky Jenő sátorban vele folytatott beszélgetés előtt Marco Rossi interjúkat adott, a rajongókkal fotózkodott. Szerintem Rossi alázatos, szerény és rendkívül barátságos ember. Hogyan csöppentem bele abbe a sztoriba? Inkább személyesen… 🙂 🙂 A cikk itt http://www.szabadsag.ro/-/marco-rossi-lenyugozo-a-magyar-szurkolok-lelkesedese

Drágaság: sohasem volt ilyen drága a zsíros-hagymás kenyér és a sör. Vérlázító. Ha ez diáktábor, akkor nem elsősorban a fiatalok zsebéhez kellene szabni az árakat?!

Kétségtelen: Tusványos örök és pótolhatatlan!

Külön színfolt: az áramszünetek… 🙂

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!