Szavazzak, ne szavazzak?


Na, Com’ON Teens is van… 🙂

Nem a közelgő magyarországi országgyűlési választásokra, hanem anno a Pont Csoport által kezdeményezett, s kolozsvári önkormányzat által lassan és sok akadállyal felvállalt részvételi költségvetés keretében történő voksolásra gondoltam.

A projekt elején Ugron Hanna irányításával aktívan részt vettem az érdekelt informális kisközösségeknek, csapatoknak az információkkal történő ellátásában, felkészítésében, segédkeztem az ötletek, elképzelések „papírra vetésében”, mi több, még plakátoltam is. Bánom, hogy a folyamat (már nem is emlékszem mi okból) abbamaradt, szívesen végeztem ezt a munkát.

Azóta hellyel-közzel figyelemmel követem a részvételi költségvetéssel kapcsolatos híreket, a Szabadságban időnként én írok a beérkezett javaslatokról, az érdekesebb kezdeményezésekről.

Most Oláh Emese alpolgármester FB-oldalán láttam, hogy még csupán néhány nap van a szavazás lezárásáig, nekiestem a weboldalnak, szavazok. Lévén, hogy úgy gondolom: a zöld mobilitásra kell fektetnünk a hangsúlyt, óvnunk kell természeti környezetünket, az első projekt, amelyet megszavaztam, a különböző kolozsvári patakok, folyamok mentén létrehozandó bicikliutakra vonatkozott. Kerestem ugyanakkor az Antal Géza által benyújtott javaslatot: kerítést helyezzenek el a Mátyás-szobor köré. Sajnos a városháza által kivitelezhetőnek tartottak és szavazásra bocsátottak között nem találtam. Vajon miért?

Még körülnézek, hallám, mire voksoljak?

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!