Többnyire csak a helyiek által ismert strandolóhely Gozó szigetén (Saját felvételek)
Egyszerű utóvakációs és elő-születésnapos útnak indult
a szeptember végi egyhetes máltai kiruccanás, ám Pécsi Balázs bárzongoristának, a Három Város egyikében lakó házigazdámnak köszönhetően sokkal több lett belőle: a 3 éve a szigeten élő kultúrember a helyi szemével láttatta velem a Mediterrán-térség eme különleges országának sajátosságait.
A Balázs által készségesen rendelkezésemre bocsátott elektromos biciklinek köszönhetően a szigetek szinte valamennyi szegletét bejártam… (A háttérben Gozo sziget kikötője látszik, ahogy katamaránnal keltem át)
Úgy vélem, főszezonban vétek elutazni egy ennyire felkapott helyre,
még a világjárvány okozta jelentős visszaesés ellenére is tömegesen érkező beoltott, az elsősorban a tengerparti fürdőzésre összpontosító turista csorbíthatja a kulturális, társadalmi, politikai, szociális vonatkozások iránt érdeklődő, előre felkészült utazó élményeit.
Ilyen helyre is rendszerint jóval szezon után ildomos utazni, ám a jelenlegi egészségügyi helyzet előreláthatatlansága miatt rizikós lett volna halasztani, főleg, ha az egyik diszkont légitársaság 50 százalékos árkedvezményt ajánlott, így a menettérti (!) repülőjegy csupán 36 euróba (!) került Budapestről.
A magyar fővárosig és vissza személygépkocsival utaztam, az üzemanyag ára a Bla-bla car telekocsi-rendszer segítségével szerzett utasoknak köszönhetően teljes egészében megtérült, Balázs pedig ingyen szállásolt el a fővároshoz, Valettához nagyon közel lévő csodás lakásában, így az ötnapos máltai tartózkodásra (repülőjegy, budapesti buszjegyek, máltai étkezés-italozás stb.) csupán 150 eurót költöttem. A szerény újságírói fizetésből nem is futotta volna többre…
*** Köszönöm ugyanakkor Étienne Desbordes barátomnak a budapesti szállásokat. Arrafelé két, visszafelé pedig egy éjszakát töltöttem el a barátomnak a magyar fővárosban lévő lakásában. ***
A többiről hadd meséljenek a fotók! Kérlek, kattints az elsőre!
A máltai repülőtérre történő érkezéskor szigorúan ellenőrzik az uniós digitális COVID-igazolványt és az úgynevezett digitális utas-helymeghatározó űrlapot. Utóbbi QR-kódját nem tudták beolvasni, mert lerobbant az informatikai rendszer, szerencsére kinyomtattam…
Mihelyt az X4-es busz a repülőtérről bevitt Vallettába, a turisták által látogatott helyek helyett, a helyiek lakta városrészeket kerestem fel. Így kerültem a Foriana nevű lakónegyedbe, ahol máris két rokonszenves férfire bukkantam…
Mihelyt az X4-es busz a repülőtérről 2 euróért bevitt Vallettába, a turisták által látogatott helyek helyett, a helyiek lakta városrészeket kerestem fel. Így kerültem a Foriana nevű lakónegyedbe, ahol máris két rokonszenves férfire bukkantam… Egyikük, Victor Bone, büszkén mutatta meg az 1958-ban gyártott Morris 1000 típusú személygépkocsiját, amelyet 1970-ben vásárolt… Victor éppen, a jelzőlámpa működését mutatja meg…
Mivel kevés a hely, ilyen egy töltőállomás a Floriana lakónegyedben
Lehetne akár Velence is… 🙂 A háttérben Háromváros
Ki ez a szívtelen? Hőségben kikötötte a kutyákat, őrizzék a raktárat…
Pixkerija, az hajdani halpiac elhagyatott épülete
Gyaloglásom során a kikötő bejáratához közeledve lettem figyelmes a tisztálkodó vendégmunkásra és a helyi horgász szimbiózisára…
Az öreg halász és a „forgattyú-ház”
Csupán a helyiek által ismert és frekventált fürdőhely Valletta várfalának tövében
dA helyi horgásznak megcsodáltam és megdicsértem a restaurálás alatt álló, helyi színekkel és motívumokkal díszített csónakját… Behívott, megmutatta büszkeségét
Csak egy bejárati ajtó
Paloában, avagy Raħal Ġdidben tehéntenyészetre bukkantunk Balázzsal. Ő már ismerte a helyet, itt a biciklis letérő tanítványa felé, nekem pedig itt kell balra fordulnom bringámmal ahhoz, hogy hazaérjek… Mit keres itt a karám? Azt mondja, előbb az volt itt, aztán épültek a házak… 🙂
Egyik nap a Balázs által rendelkezésre bocsátott biciklire pattantam, és felbringáztam Málta legmagasabb pontjára. Ez a Ta’ Dmejrek, magassága pedig szédítő 253 méter… 🙂
Útban hazafelé lovas homofutóval is találkoztam
Hagyományos építészeti stílus Máltán
Helyi motívumokkal rendelkező könyvjelző nénivel is találkoztam
Bár adott pillanatban az út véget ért, az elektromos biciklinek köszönhetően a Gozo szigetén található Ta ‘Pinu elnevezésű Boldogságos Szűz Nemzeti Kegyhelyéhez is sikerült eljutnom. Jó na, Vallettából katamaránnal jutottam el a szigetre…
Gozo szigetén eredetileg Rabatba és az Azúr Ablakhoz próbáltam eljutni, de mivel utóbbi időközben beomlott, az úgynevezett belső tengerhez mentem el. A nyílt tengerre történő csónakozás helyett inkább egy volt helyi tűzoltóval társalogtam…
Balázs azt ajánlotta, a Gozo szigeténi biciklis portyázásom során a Marsalforn tengerparti üdülőtelepen lakó Péternél töltsem újra az akkumulátort. A magyarországi férfi készségesen segített. A hely a tömegturizmus egyik „gyöngyszeme”. Péter teljesen más meggondolásból él itt..
Az utolsó napon a Golden Bay elnevezésű szuperstrandra indultam, de a repülőtér mellett kisebb csoportra lettem figyelmes. Repülőgéplesők voltak, az Malta Air Show rendezvényre érkező katonai- és vadászgépeket kukkolták. Sokukkal társalogtam, együtt lestük a gépeket
A tömegturizmus helyszíneire is kíváncsi voltam. Horror. Szászfenesen távolabb vannak egymástól a tömbházak, mint Paceville tengerparti üdülőtelepen a szállodák
Itt zongorázik Balázs, kiváló hely, vonzó pincérnőkkel, finom ételekkel. A neve Rootz
Professzionális felvétel ugyanrról a bárról… 🙂
Balázzsal a hazautazás napján. Köszönöm szépen, amit értem tettél!
Kiss Olivér blogja 