Emil Boc is nagyon jól tudja: az Electric Castle speciális kolozsvári kiadása okozta zaj, a csendháborítás miatt panaszkodók a következő helyhatósági választásokig feledik bajaikat, s a kisebbik rossz jegyében úgyis ismét rá voksolnak.

Egyszerű politikai számítások ezek.

Ráadásul a szervezőktől befolyó pénzből

szervezhető közigazgatási-kampányfogás messze ellensúlyozza az esetlegesen elpártoló szavazókat.

Oláh Emese az üllő és a kalapács között van, igyekszik megetetni a kecskét és megőrizni a káposztát. De az is előfordulhat, hogy a Bonchidáról immár Kolozsvár belvárosába hosszútávra beköltözött újabb tömegrendezvény kapcsán ki sem kérik a véleményét, meg sem hallgatják panaszát. Bár szavai a belvárosban lakó több kisgyermekes édesanya, beteg, idős vagy akár nagyon korán dolgozni induló polgár elégedetlenségét tükrözik.

Jól mondta ma valaki: az Electric Castle olyan a belvárosban,

mint az elefánt a porcelánboltban. Én is azt tapasztaltam, hogy a szervezők nem érzik a hely különleges jellegét, nem érzik magukénak a belvárost és különösképpen a Főteret. A szemlélet vonatkozásában ők még a bonchidai istállóknál maradhattak, amolyan „metoda cap în gură” módszerrel érkeztek a kincses város központjába. De hát, mondják egyesek, amikor átalakították a Főteret, éppen ilyen jellegű tömegrendezvényekre (is) gondoltak…

Szerencsére sem a Szent Mihály-templomban (restaurálás), sem pedig a piaristáknál (nyári szünet) nincs szentmise, ám László Attila főesperes azt állítja, a rendkívül hangos ducc-ducc nagy mértékben zavarja a plébánia tevékenységét, árt a műemlékeknek.

Gergely Balázstól ma azt is kérdeztem: vajon mi „jobbak leszünk” a Kolozsvári Magyar Napokon?!

Oláh Emese alpolgármeser ezt válaszolja a zajra panaszkodóknak.

A pénz beszél, az újságíró-blogger ugat, a karaván halad. Sajnos nem a megfelelő irányba.