A főváros kegyes volt velünk:
sikerült kanapészörfölős házigazdát találnunk, és nem kaptuk el a koronavírust.
Borna, az egyetemi hallgató, a főváros új lakónegyedében él két csodálatos macskájával. A környék igényesen, a korszerű városrendezési elvek szerint van kialakítva: a tömbházak között megfelelő a távolság, van zöldövezet, park, bevásárlóközpont, a közelben pedig egy hatalmas sportkomplexum.
Sok a lakó, de nincs zsúfoltság:
a térrendezés nyugati típusú, korszerű a közvilágítás, megoldott a közeli közszállítás, amelyet mi is igénybe vettünk. Érkezésünk estéjén taxiztunk is, az estét feltétlenül a tanulással elfoglalt házigazdánkkal akartuk tölteni. Nem került sokba, a belvárosi kocsmában elfogyasztott sör sem. Aggódtunk a vírus miatt, a kerthelyiségben ugyanis nem a hatóságok által megszabott 220 személy tartózkodott. Maszkviselés itt sem volt, akárcsak a köztereken: nem volt kötelező. A dátum: péntek, április 30.
A sörözés után az utca másik oldalán lévő gyorsétkezdében ettünk,
majd a két lépésre lévő bódéból vásárolt sörökkel a Horvát Nemzeti Színház épülete elé vonultunk. A neoreneszánsz stílusú épületet nem zavarták az 1800-as évek utolsó évtizedében épült fala alatt alkoholizáló betolakodók, a rendőrséget sem. Nem másért, de egyetlenegy kékruhást sem láttunk. Ott tartózkodásunk telje időtartalma alatt is alig.
Szombaton a közeli pékségben húsos bureket és joghurtot fogyasztottunk,
majd villamossal mentünk a központba. Referencia pont volt, természetesen, a Horvát Nemzeti Színház. Nem véletlen, ugye, hogy a zágrábi épület kísértetiesen hasonlító a kolozsvári „román színházra”… Belülről is, ám ezt csak az interneten láttam.
A geoládák sokat segítettek abban, hogy felfedezzük a várost. Erről beszéljenek a fotók…
Kiss Olivér blogja 