Főleg akkor, amikor erősen fújt a szél, tulajdonképpen hóvihar volt. Az erős, az akaratos, a határozott és a kemény arcát mutatta a Hegy.

Vágytam erre.

Éreztem, bepillanthatok a lelkébe, s ahogy ezzel az enyémet formálja. Én is erősnek éreztem magamat. Főleg akkor, amikor egyedül, jégcsákány nélkül elindultam megmászni a 2033 méter magas Piatra Albă csúcsot a Nagy-Pietrosz csúcs alatti meteorológiai állomástól. Mindezt miután a hóvihar miatt megtorpantunk, majd nehezen kimásztunk a Piciorul Moşului lábra, leereszkedtünk a meteóhoz, s elindultunk a tó irányába.

A Hegy arról is gondoskodott, egy gyengének is érezzem magamat…

A vasárnapi túrán (túl) sok volt az érzelmi hullámvölgy és a bizonytalanság: keveset aludtam éjjel, éhes is voltam, több ízben fel akartam adni. A végén, rám nem jellemző módon, úrrá lett rajtam a becsvágy,

a fene egye meg, történjen már valami!

jeligével nekiindultam a 2033 méter magas csúcsnak, és megmásztam. Erős volt a szél, későre járt az idő. Az előttem két órával ott jártak nyomait befedte a hó, a gerincre összpontosítottam. A csúcson két panorámát készítettem: feltöltődtem. Éreztem, hogy a Hegy megbékélt a jelenlétemmel, a szél megszűnésével jelezte: hozzábújhatok.

Lefelé indulva a korábban előttünk haladókra bukkantam, ők a Nagy-Pietrosz közeléig értek el. Kimehettek volna a csúcsra, ám túratársuk a hóvihar miatt pánikba esett, visszafordultak. Nem tudtam megfejteni, hogyan kerültek elém, a gerincem nem láttam őket.

Tudtuk, mire számítsunk, a ruházat és a felszerelés szempontjából megfelelően készültünk: jó túra volt!

A borsabányai, román nemzetiségű, római katolikus plébános vendégszeretete, közvetlensége nagy mértében hozzájárult a nehézségek, a túra során tapasztalt hullámvölgyek legyőzéséhez. Múltkor az unitárius, most pedig a katolikus egyház „égisze alatt” jártunk Isten hegyi birodalmában…

*** A fotók ide kattintva tekinthetők meg ***