Technológiai fejlesztés, cseh filmek debütjével


Bár Égly János barátomnak, a szervezőknek és a Szabadság szerkesztőségének köszönhetően 2001 óta minden év márciusában (kivéve idén) részt vettem és tudósítottam Európa és a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb számítástechnikai és távközlési vásáráról (itt láttam először lapos képernyőt, drónt stb.), a CeBIT-ről, mindig arra gondoltam, újságírói fizetésemből sohasem lesz pénzem az itt látott, gyorsabb lejátszást, sokkal jobb képminőséget biztosító, internetkapcsolatot, csatlakozást lehetővé tevő csodakütyük megvásárlására, amelyen pedig jelenleg van, s támogatásból vásároltam, annak ki kell tartania, amíg élek.

Nos, huszonöt év után (az első húszat ne számoljuk)

saját pénzből megvásároltam első televíziós készülékemet: ha olcsó a tévé, akkor 5 év garancia szükséges hozzá, mondtam magamnak, így volt összesen 520 lej. Nos, a Vortex LED-televízió minősége kiváló, mi több, HDMI-kábel segítségével a szerkesztőség által kiszuperált itthoni laptopomhoz is csatlakoztatható. Néztem a hordozható számítógép oldalait, nem láttam rajta HDMI-csatlakozót, ezért elvittem a Szentegyház utcában lévő Vitacom elektronikai üzletbe, mondják meg, milyen átalakító szükséges. A hátsó felén megmutatták a HDMI kimenetelt, boldog voltam…

Tegnap és ma a csodatévé segítségével

és a Bukaresti Cseh Kulturális Központnak köszönhetően két cseh filmet néztem meg: The Sound is Innocent és Cutting it short, azaz Sörgyári capriccio. Előbbi a hang és a zene misztikus „összeesküvését” hivatott feltárni, utóbbi pedig a Bohumil Hrabal cseh író és vasműben dolgozó fizikai munkás világát és életét igen jól értő és átérző, két és fél hónappal ezelőtt elhunyt Jiří Menzel rendező által alkotott „duó” egyik remekműve. 

Milyen jó lett volna az Astra Filmfesztivál dokumentumfilmjeit így nézni néhány hónappal ezelőtt… 🙂

***

S ha már lúd, legyen kövér: nagyon olcsó mikrohullámú sütőt is vásároltam, miután kiderült, nem lehetséges egy régi elöröklése… 🙂

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!