Pozitív emberek pozitív koronavírus teszttel, meglepetéstortával a küszöbön


László Attila főesperes: “(…) csak megéltem a sötétség közelségét… Az viszont nagyon erős volt, hogy a sötéten túl nem a semmi van, hanem az élő Isten, Aki most valamiért hallgat.”

Az új koronavírus-fertőzésen átesett személyek tapasztalatairól, gondolatairól szóló második összeállításom (az első ide kattintva olvasható) közéleti személyiségeket és egyházi vezetőt foglal magába – négyük közül hárman könnyen esett át a betegségen, egyikük az élet és a halál mezsgyéjén volt.

Mindkét anyagot azért írtam,

mert vélekedésem szerint szükségünk van a vírus és az általa kiváltott betegség minél jobb megismerésére, a fertőzöttek tapasztalatainak megismerésére, mert az információk birtokában szélesebb a rálátásunk a jelenségre, s talán kevésbé félünk attól, ami valószínűleg minket sem kerül majd el.

Az összeállítás ugyanakkor rávilágít

a különböző emberi viszonyulásokra, a fertőzésnek az egyén egészségi állapota függvényben eredményezett könnyebb vagy súlyosabb lefolyásra, de arra is, ki, hogyan dolgozta fel életének eme drámai pillanatát.

Tizennégy nap, ám néhány esetben az ember szervezete hosszútávú károsodást szenvedhet.

Persze, mert… fogalmazhatunk meg felületesen elítélő szentenciákat. Úgy vélem, az összeállításban szereplő személyek (Horváth Anna, Gergely Balázs, László Attila főesperes és Antal Géza) betartották a szakemberek tanácsait és a hatóságok előírásait. Mégis megfertöződtek…

A Szabadság november 21-i számában megjelent cikkem ide kattintva olvasható.

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!