Van valami varázslatos ebben az égi mutatványban


A fotó illusztráció (Forrás: Facebook)

Idén sokkal körülményesebb volt megszervezni

a hagyományos Perszeida-csillaghullással kapcsolatos happeninget, s árokba csúszott személygépkocsi is volt.

Már az első SMS üzenetek, a Szerdában közölt esemény pillanatában forró lett a maroktelefon, aztán egyeztetés, ki jön, ki nem stb.

Igyekeztem minél hamarabb kimenni

a Kis-Magura csúcsra, de sajnos nem eléggé korán ahhoz, hogy a helyszínen már ne legyen egy körülbelül húszas, gitározó vallásos csoport. Szerencsére nem hangoskodtak, a gitárzene hallatán még kellemesebb volt a meterorraj megfigyelése.

Három szép nagy hullócsillagot láttam, de kicsiből is volt néhány… 🙂

Jocóka eltévedt, autója árokba csúszott,

valahogy megtalálta a csúcsot (vajon a másik is ilyen nehezére esik?), csatlakozott hozzánk, majd Bónis Endre segítségével autóját kihúztuk az árokból.

Eljött a friss házaspár, Lilla és Ade

(sok kemény orgazmust!), ám a nagy szervezkedésben, logisztikában (Endre mondása) megfeledkeztem a tőlük ajándékba kapott pezsgő kinyitásáról.

Hátha végre lejár ez az év, s jövőre ez az esemény is zökkenőmentesebb lesz.

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!