A szükségállapot alatt csupán találkozásaink elején jött ki a bejárati kapuhoz. Emlékszem, első alkalommal nem találtam a címet, felhívtam, kijött oda, ahol a Juhar/Arțarului utca a Bună Ziua úttal/Békási utcával kereszteződik.
Volt, amikor kijött a kapuhoz,
de legtöbbször az „asztalunknál” várt, tudta, hogy a Bónis Endrétől az idősek megsegítésére kölcsönkapott robogóval percek alatt felérek hozzá.
Mindig mindent előkészített,
mondta, mire lenne szüksége, pontos jegyzéket állított össze a Compart számára a táblagépe újrainstallálása érdekében. Nem bevásárlásra volt szüksége (közel volt a Lidl), hanem specifikus dolgokra: permetezőszerekre, az ágvágó gép magyar nyelvű használati utasítására, „egy szép hölgy” által kötött, talán nem annyira előnyös Orange-szerződés esetleges módosításával kapcsolatos tanácsokra, legutóbb, azaz június másodikán pedig
a farontók és társaik tanárszomorító szexügyeinek
kezelésére kért fel.
Bevallom, lemeredve olvastam az SMS üzenetet,
kitérő választ adtam, nem értettem a poént, írtam neki, inkább felviszem a táblagépét, sajnos mégsem sikerült akkumulátort találni hozzá.
Kiderült, a Palocsay-kertből alászálló valamiféle röpködő kártevők „szexpartijától”
tartott a tanár úr és a Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Intézetétől hormoncsapdákat rendelt volna, de számítástechnikai gikszer lépett közbe, ezzel kapcsolatban kérte a segítségemet.
Június másodikán láttam utoljára,
amikor 19 óra körül elmagyarázta a kártevőknek valamiféle hormon segítségével törtébő tőrbe csalását. Nevettünk, hogy a nőstények által kibocsátott hormonok szagát a hímek (vagy fordítva?) akár 10 kilométer távolságból megérzik, elbódulnak, s a csapdába röpülnek, megkímélve a fákat a szenvedéstől. Nevettem. Nevetett, hogy nevettem. Nevetett, mert látta, hogy nemigen értem az egész biokémiai folyamatot. Jót szórakoztunk.
Érdekes, mennyi minden eszembe jut az utolsó találkozásunkról.
Talán azért, mert csütörtökön késő este – hagyományos módon szintén robogóval – elmentem oda, ahol utoljára találkoztunk. Felbolydult lelkiállapotomban nem találtam a sikátort, ahol mindig bementem a fák lombja alá a “vidám asztalhoz“, ahol sokszor várt és ahol megnevettetett.
A frissen levágott fűben találtam viszont egy földön heverő rózsaszálat. Az „asztalunkra” helyeztem.
ISTEN NYUGTASSA, TANÁR ÚR!