Nehogy azt képzeljük, hogy május 15-e után

életünk hirtelen teljes mértékben visszatér a régi mederbe: család- és rokonlátogatás, a szeretteink ölelgetése, dumaparti, kulturális események és szabadidős tevékenységek sokasága, teljesen szabad mozgás. Lehet, a hatóságok (lényegesen) könnyítnek a személyek szabad mozgására vonatkozó korlátozásokon, ám valószínűleg a koronavírus-járvány következtében bevezetett szükségállapot miatt kiadott katonai rendeletekben foglalt valamennyi előírás nem szűnik meg azonnal.

A korlátozások feloldását követően a józan ész, a polgári felelősség kerül előtérbe

Eddig a személyi szabadságunkat és mozgásunkat lényegesen korlátozó politikusokra haragudtunk, most viszont azokra kell majd orrolnunk, akik megszegik a távolságtartásra és a higiéniai szabályokra vonatkozó előírásokat, ők ugyanis nem csak magukat, hanem minket is veszélyeztetnek.

Két hónap bezártság után mindenki arra számít,

robbanásszerűen megnő a közúti forgalom, tömve lesznek a közszállítási járművek, beindul a társadalmi lavina. Ez részben így is lesz, ám szerencsére továbbra is sokan otthon maradnak – félelemből.

Az elmúlt 60 nap megtanított mindenkit arra, hogy részben vagy teljes egészében igazat adjon a korlátozásokat bevezető hatóságoknak: a veszély reális, empirikus és egyhamar nem tűnik el.

Ugyanakkor sokakat gondolkodóba ejtett az,

hogy szinte senkinek a rokona, ismerőse, barátja nem fertőződött meg az utóbbi hetekben, hónapokban. Amennyiben valaki a számarányokat veszi alapul azt mondhatja, a város, a megye, az ország vagy akár a régió nagyon kevés lakója fertőződött és betegedett meg. Reális számadatok, ám a villámgyorsan terjedő, láthatatlan vírus senkit sem kerül el – még a brit miniszterelnök is megbetegedett.

Természetesen, hogy én is már azt tervezem, hova utazom a jövő hétvégén. A szabadidejüknek, a kirándulásoknak és utazásoknak élők számára különösképpen fájdalmas volt az elmúlt két hónap: a szabadulás perspektívája annál jobban motivál. A szedentáris életmódot választottak majdhogynem örvendtek ennek az időszaknak, nekik talán paradicsomi hetek múltak el.

Előbb azt fedezzük majd fel, ami közvetlen környezetünből kimaradt. Aztán távolabbra megyünk, de még mindig az országban maradunk. Hány olyan hely van Erdélyben, ahova még nem jutottunk el?

Alapvető fontosságú a bizalom, az egészségügyi biztonságérzet visszaállítása,

a konkrét és minden bizonnyal rendkívül szigorúan betartott higiéniai szabályok mellett az emberek percepciójának alakítása. Úgy érzem, a helyzet továbbra is képlékeny marad, az emberek sok ideig aggódni, mi több, félni fognak egymástól, az utazástól, a vendéglátó egységektől és azok szolgáltatásainak a használatától.

Úgy érzem, 2008-ban csak a pénztárcánkat “zsebelte meg” a gazdasági válság, a mostani a legértékesebb kincsünket, az egészségi biztonságunkat és állapotunkat, a bezártság miatt pedig mentálhigiéniánkat sebezte meg.

Megbántunk mindent, amit halasztottunk, elnapoltunk, elhanyagoltunk, ugye?

Minden át- vagy felértékelődik. Visszagondolva: a rossz is jó, a nehéz is könnyű volt a régi életünkben…

Nos, hová pörgünk jövő péntektől minden hétvégén?