Tavaly és tavalyelőtt is hívott Paróczi Ákos az általa főszervezett éves találkozóra, nem tudtam menni. Érdekelt a közeg, kíváncsi voltam az egyedi történetekre, a többnyire magyarországi honfitársaink által Erdélyben magyar kormányzati ösztöndíjjal szolgálatot teljesítő fiatalok és tapasztaltak élményeire, véleményére, tapasztalataira.

Döntő volt az Ákoshoz fűződő barátságom,

a munkája iránti kalapemelésem, a Téka Alapítványnál tevékenykedők iránti tiszteletem és megbecsülésem, így összekötöttem a kellemeset a hasznossal, s kigurultam Szamosújvárra. Ákos megértette: alapvető fontosságű, hogy a Petőfi-programról és a szolgálatot teljesítő ösztöndíjasokról írjon a sajtó, az eseményeken legyenek jelen újságírók. Fontos megjegyezni azt is, hogy közpénzről lévén szó, kötelező a média és általa az adófizetők tájékoztatása!

Értelmes, tájékozott, magukat térben és időben elhelyező,

a párhuzamokat megteremtő, történelmi távlatokban is gondolkozó Petőfi-ösztöndíjasokkal ismerkedhettem meg, akikkel, mellesleg, kiválóan lehetett bulizni is. Csupán gyermekkoromban néptáncoltam, most viszont Vörös Árpád (a Hunyad megyei Csernakeresztúron szolgálatot teljesítő néptáncoktató

Vajon milyen lehetett ezeknek az embereknek a fogadtatása

az erdélyi civil szervezeteknél, egyházaknál. Vajon hány helyi fejében fordult meg a következő gondolat: mégis, mit gondol ez a tápos? A beilleszkedés, a szervezeteken belüli esetleges feszültség kezelése és a belső konfliktusokból történő kimaradás jelenthette a legnagyobb kihívást.

A híranyag itt olvasható.

A beszámoló itt található.

A fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

A videóriportért kattints ide.