Amikor láttam, hogy 130 perces, nem akartam elmenni. Az győzött meg, hogy a vezérfonal vígjáték.

Ám mégsem az,

csalóka besorolás. Ármánykodó ábránd, mert rádtör a hidegrázás, majd a cselszövés és családi intrika útvesztőjében találod magad. Rejtély, talány, bizonytalanság, izgatott várakozás.

Majd lecsap Blanc. Mindenkire, de mégis senkire. Magára elsősorban. Majd a nézőkre.

Nem volt mélypont a filmben,

csak néhány másodpercig. Aztán ismét magával ragadt a cselekmény, belerángatott a cselszövésbe, s ismét a vászon rabja voltam. Örvényként vitt alá.

Ismerek valaki, aki másodszor nézte meg a 130 perces, azaz két órás és 10 perces filmet.

Lehet, valamelyik nap, ismét megnézem én is a Győzelem (Victoria) moziban. De nem utolsó vetítésként, mert a véres…. álmodok.