eltökélt szándékunk volt a természeti szépségek megtekintése is, a hetedik napon (2019. augusztus 31.) erre is sort kerítettünk: Belavezhskaya Pushcha / Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park, az UNESCO Világörökség része.
A fehérorosz-lengyel határon levő erdőt
szabadon látogathatják a Schengen-övezethez és az Európai Unióhoz tartozó lengyelek is, amennyiben gyalog vagy biciklivel kívánnak látogatást tenni a természetvédelmi területen.
Biciklit béreltünk, s irány a kaland!
Kérlek, kattints az első fotóra, vannak képaláírások is!
Biciklit béreltünk, s azonnal kezdődött is a flört Bundurel (alias András) és Bibi között… 🙂
Amolyan tanösvény állt a látogatók rendelkezésére a különféle növényekről, állatokról. Az erdő legsúlyosabban az első világháború során károsodott. A németek 1915 augusztusában foglalták el, az erdő nyugati részén (a mai lengyel területeken) vasutakat építettek a fakitermelés fejlesztésére. Az utolsó bölényt 1919-ben ejtették el, ugyanebben az évben (februárban) a Belavezsai-erdő Lengyelországhoz került. A bölények újratelepítése a második világháború után. 1921-ben a lengyel állam védetté nyilvánította az erdőt, 1929-ben állatkerti bölényeket telepítettek le, ezzel újra meghonosítva a fajt
Gramm szemét nem volt a parkban: mindenhol tisztaság. Gyönyörű volt a táj is
Andrással elbicikliztünk a fehérorosz-lengyel határhoz is. Bár, természetesen, nem volt szabad fotózni, rizikóztam. Nem tudtunk átmenni, mert akkor visszajönni nem tudtunk volna: amennyiben több mint 5 napot ülnek, Fehéroroszországba EU-s állampolgárok csak a minszki nemzetközi repülőtéren keresztül utazhatnak be az országba. Ráadásul 5 nap után on-line regisztrációs ívet kell kitölteniük vagy jelentkezniük kell a milícián…
Nem túlzás: 600 éves fa. Az erdő egyike Európa utolsó fennmaradt őserdeinek, magterülete szigorú védelem alatt áll
A nemzeti park területén egyfajta állatkert is működik
Fehéroroszország nemzeti szimbóluma a bölény, amely már csak egyedül itt él Európában természetes körülmények között