Amennyiben emlékezetem nem csal,

eddig egyetlen országban tapasztaltaknak sem kellett ennyit ülepedniük, korábban sokkal hamarabb sikerült hozzálátnom az élménybeszámoló megírásához. Belarusz esetében csak most, a hazaérkezés után közel három héttel sikerült annyira megemésztenem a dolgokat, hogy nekilássak zongorázni a billentyűzeten. Maradandó élmények, szép emlékek, tanulságos helyzetek.

Ebből az (európai) országból is úgy érkeztem haza,

hogy azt mondhattam: elégedett lehetek romániai életkörülményeimmel. Kellenek az ilyen helyzetek, egyébként igen nehéz értékelnünk a (viszonylag) szabad életünket. S azt is, amink van. Azzal együtt, persze, amink nincs. S itt elsősorban az elnyomó rendszerre, a szólás-, sajtó-, vélemény- és gyülekezési szabadság hiányára gondolok. Nálk van. Nem hiába nevezik Fehéroroszországot a kontinens utolsó diktatúrájának és Európa Észak-Koreájának.

Az ismérvek egy részét jómagam is megtapasztaltam,

miközben augusztus 25 – szeptember 8. időszakban, két hét alatt barátnőm által jól eltervezett 2500 kilométeres körút alatt szinte az egész országot bejártuk, s a CouchSurfing segítségével a helyiek életébe, gondolataiba, anyagi, szociális és társadalmi helyzetébe, értékrendjébe, életvitelébe, életstílusába, életfelfogásába is betekintést nyerhettünk.

A részletes élménybeszámoló a Szabadságban jelenik majd meg,

blogomon a fotók és képaláírások segítségével igyekszem betekintést nyújtani a (szinte) szomszédos ország (Szatmárnémeti és Breszt között csupán 680 km a távolság, míg Szatmár-Bukarest szinte ugyanannyi…) és lakóinak mindennapjaiba, de egy nemzeti parkba is ellátogatunk.

Kérlek, kattints az első képre!

Mit tudsz Belaruszról? – kérdeztem ismerőseimet, barátaimat, amikor februárban lefoglaltam az olcsó repülőjegyet abba az országba, amelyet a kontinens Észak-Koreájának, Európa utolsó diktatúrájának tartanak. Egyesek hallottak Lukasenkoról. Augusztus 24-én utaztunk Budapestre, majd innen a Belavia fehérorosz nemzeti légitársasággal (a repülőjegyeket még februárban foglaltuk) Minszkbe. A kis gép eléggé gondolkodóba ejtett, s az sem volt valami megnyugtató, hogy csak mi voltuk az egyetlen turisták rajta… Minszk: ami a repülő elhagyása után vár, nos már az aggályokkal lepett el… Két rendőr várta az utasokat egy jegyzékkel… Gondoltam, újságíró neve van rajta…

A sikeres és problémamentes autóbérlés után (előre lefoglaltuk neten a rentalcars.com segítségével, a biztosítást is náluk fizettük, de az Budget-Avis cégnél újabbat kellett kötnünk, a korábbi ellenértékét szerencsére visszautalták. Egyenesen a Budget-Avis cég honalpján béreljetek!) útnak indultunk… volna. Előbb viszont el kellett mennünk a milíciára ideiglenes tartózkodási papírost szerezni számomra, az online regisztráció ugyanis rendszerhiba miatt nem sikerült. Szerencsére Yulia, a házigazdánk velünk tartott, a hivatalban ugyanis senki sem beszélt angolul. Külön élmény, de kerülendő. Ezt a papírost kaptam. Na, most végre indulhatott a fehérorosz kaland…!

Még a repülőtéren vásároltunk helyi mobilkártyát, amelyet a Bibi által itthonról hozott mobilkészülékbe tettünk. Azonnal hasított a 4G, volt 4 Gb netünk, végtelen percünk az A1-es mobilhálózatba és 120 hálózaton kívül. Tudom ott 7 Gb-t ír, amiből négy, majd később csodás módon 11 Gb lett. Ment a net, a Waze (nem volt senki rajta…), a WhatsApp, minden. High life!

Érkezés utáni eufória: tényleg megérkeztünk Fehéroroszországba! BEENGEDTEK! Ami azonnal feltűnt, hogy minden rendkívül tiszta és rendezett

Egy marsrutkával (a reptérbusz az orrunk előtt ment el) potom áron (egy kevés eurót már a repülőtéren váltottunk) bejutottunk a vasútállomásig, innen meg városi busszal Júliáig – Yulia. Folyamatos kapcsolatban álltunk a házigazdánkkal, nagyon hatékonyak voltunk. Bár szinte senki sem beszélt angolul, elboldogultunk: amikor nem vált már be a Google Translate applikáció, akkor megkértünk egy helyi személyt, hívja fel a házigazdánkat. Így jártunk el a fotó bal oldalán levő szőke hölggyel is…

A néni az autóbuszon akadt ránk. Vele is felhívattuk a házigazdánkat, oroszul egyezzenek meg, hol vagyunk, s mennyit kell még mennünk. A közös nyelv nem segített, a nő eléggé ittas állapotban volt… Végül a házigazdánk kijött értünk a megállóba… 🙂

Este meghívtuk vacsorázni a minszki házigazdánkat és vásárolni mentünk…

🙂

🙂