FOTÓRIPORT, VIDEÓ – BANSKY KOLOZSVÁRON!


A rendkívül stílusosan kialakított bejárat… (Saját felvételek)

Nos, sajnos nem a brit graffitiművész és politikai aktivista jár személyesen Erdély fővárosában, bár… ki tudja. 🙂

Elégedjünk meg azzal,

hogy a görbe tükröt elénk, illetve a gazdasági és politikai világ elitje elé helyező szatirikus utcai művész alkotásainak reprodukcióiból álló kiállítást tekinthetünk meg holnaptól a Hunyadi (Ştefan cel Mare) tér 18. szám alatt levő művészi galériában. Ott, ahol a Clujotronic alternatív alkotói fesztivál zajlik. A szervezők Vaida Voievod háznak hívják el, korábban erről a megnevezésről nem hallottam.

Elgondolkodtat, cselekvésre késztet

Igaza volt ma Sorina Buralcunak,

a rendezvényt szervező Events igazgatójának: nemigen lehet jobb helyszín Banksy alkotásainak a bemutatására. A vezető ma délután a sajtónak mutatta be az alkotásokat.

Érdekes megjegyezni azt is,

hogy azért siettek a kiállítás megnyitásával, mert – paradoxális módon – a politikai és gazdasági elit döntéseit hevesen bíráló, a fogyasztói társadalmat elítélő Bansky műveit éppen az Untold fesztiválon részt vevő fiataloknak akarják megmutatni. WHAT?!

A falon Banksy egyik leghíresebb alkotása

Banksy alkotásaira elsősorban a palesztin nép

jogai védelmének prizmáján keresztül tekintek. Egyetértek az antimilitarista, terrorizmus és háborúellenes nézeteivel, amelyek alkotásaiban jelennek meg. Szintén magaménak érzem a fogyasztói társadalommal szembe helyezkedő véleményét.

**********

A kiállítással kapcsolaban a WebSzabadságon olvasható hír és videó itt.

**********

Kérlek, kattints az első fotóra:

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!