Az egyik nap Prizrenbe indultunk, Koszóvó délnyugati részén levő történelmi városba. Olyan, mint Kolozsvár: az ország második legnépesebb települése. A különbség az, hogy az 1,8 milliós ország eme városában csupán 177 ezren élnek. A 2009-es Balkán-körutunk alkalmával csupán Kosovska Mitrovicába s Pristinába jutottunk el.
Indulás előtti este dokumentumfilmeket néztem a koszovói albánok lemészárlásáról. A szerbek Racak közelében 45 védtelen, fegyvertelen koszovói albán civilt mészároltak le. Ez volt a fordulópontja a koszovói háborúnak, az amerikai ezután döntöttek a masszív katonai beavatkozásról. A busz rossz helyen tett ki, stoppolni kezdtünk. Az első autó megállt. Felszálltunk. A fiatalember nagyon rosszul beszélt angolul, de amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, hirtelen felkiáltott: PÉKSÉK, PÉKSÉG, KECSKEMÉT! Hamar megbarátkoztunk vele, kitérőt is tett, hogy elvigyen az emlékhelyre. Köszönjük!
1999 január közepén a Pristinától alig 25 kilométerre fekvő Racak faluban a szerb alakulatok 45 albán nemzetiségű civilt mészároltak le a település melletti árokban. Közöttük egy 99 éves férfi is volt. Szomorú hely. S ha belegondolunk, hogy ilyesmi velünk, erdélyi magyarokkal is megtörténhetett volna még 1990 márciusát követően…
Kiss Olivér blogja 