Lassan már csak az emlékekből élek… Emlékszem, valamikor 2001-ben Glytz barátom fehér színű Opel Astra típusú személygépkocsijával mentünk Hannoverbe. Megállás nélkül utaztunk Kolozsvárról. Éjjel én vezettem Ausztriában az autópályán. Szészi annyira fáradt volt, hogy Hannoverben koccant az előtte levő autóval.

Monika Brandtnak köszönhetően (akit véletlenszerűen ismertem meg, ő eszközölte ki a meghívásokat) minden évben részt vettem a számítástechnikai és távközlési világvásáron. Láttam, tapasztaltam, hallottam, hatások értek: itt mutatták be a legújabb innovációkat. Emlékszem (ismét, ugye), itt láttam legelőször a lapos képernyőt. Néztük, hol a folytatása. Azt hittük, csak az ördög munkája lehet, hogy nincs hasa. Néhány év múlva megjelent nálunk is.

Sokat köszönhetek a CeBIT-nek: rálátás a számítástechnika és távközlés világára, kapcsolatteremtés, barátok, ismerősök. A CeBIT-nek köszönhetően látogattam el hajdanán a Bergen-Belsenbe (egy nappal többet ültem), s ismertem meg a magyarul kiválóan beszélő hannoveri német Stephanie-t, aki tudományos kutatóként dolgozik a volt koncentrációs tábor területén létrehozott intézetben.

Megannyi értékes hozadéka a CeBIT-nek…

Köszönöm, Glytz és Szészi, hogy 2001-ben elvittetek a CeBIT-re! Köszönöm, Monika Brandt!

A hír itt.