VIDEÓK – S akkor még egy adag film: Cannes-i produkciók lavinája


Korántsem bántam meg, hogy a Cannes-i fesztivál versenykategóriájába meghívott és díjazott, s Kolozsvárra hozott filmek közül nyolcat sikerült megnéznem, ám az elkövetkező időszakban valóságos elvonókúrát kell tartanom.  A kiválótól is meg lehet csömörleni.

***

Csütörtökön este a Lemonade című produkciót tűzték műsorra. Mivel a Győzelem/Victoria moziban nem volt lehetőség, a filmet a Iulius Mallban levő moziban vetítették. Izgalmas volt átvergődni a Lady Gaga filmre érkezett tömegen, de azért mi is begyűltünk a Ioana Uricaru által rendezettre. Megrázott, amit a vetítés végén mondott: saját és a környezetében levő emberek valós történetei alapján építette fel az alkotást.

***

Pénteken a nyolc közüli kedvencemet, a Girl címűt vetítették. Vajon így reagál minden szülő, amikor szembesül, milyen helyzetben van a gyermeke? Bizonyára, nem. Valójában megrázó sztori, rengeteg tanulsággal.

***

A szombaton 15 órától szintén a Győzelem/Victoria moziban vetített Sicilian ghost story/Szicíliai kísértettörténet után úgy éreztük, szünetet kell tartanunk. A parabolák, hasonlatok, szimbólumok sokasága nyomasztó volt. S főleg az, hogy a végén megtudtuk: a maffiával kapcsolatos megrázó történetnek valós az alapja!

***

Szombaton az esti filmre tértünk vissza, de nem égettük meg magunkat a Burning/Gyújtogatók című filmmel. Bár mégis. De hát hogyan sikerül annyi hölgyet nyomtalanul eltüntetni, akárcsak melegházat? Főleg akkor, ha elégetésről van szó. S a kút létezett-e valójában? S ha igen, Haemi tényleg beleesett? Murakami egy könyvét olvastam, a film ahhoz is nagyon hasonlít, bár azt, amelyikre a produkció épül, nem.

****

A vasárnap látott După-amiaza unui torționar és a Tertium Non Datur címűeket most nem említem, mert ezek valahogy belopakodtak a programba.

***

A Dogman tele van allegóriákkal. Talán a legerősebb a kutyáké. A hűségé. De hogy jön ide a kutyákat mosdató, szépítő alázatos és szerény vállalkozó ember, aki aztán bűnözővé majd gyilkossá válik? Miért, hogyan alakul ennyire radikálisan át. S az, hogy a lányának tett ígéret virtuális beteljesítéseként a hullát éppen egy játszótérre teszi le? (A második kedvenc)

***

A Shoplifters… Nos, hát a harmadik kedvenc, bár a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon megnyerte az Aranypálmát. Hosszú ideig azt gondolná az ember, zavartalanul zajlanak a dolgok, aztán a legvégén következik be a váratlan fordulat. A téma eredeti megközelítése és feldolgozása a hosszúság ellenére vonzóvá teszi.

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!