Tudom, plasztikus és közhelyes a cím. De igaz. A dokumentumfilm valójában nem film, hanem a valóság szinte teljesen hű tükrözése. Igaz, filmes produkció formájában. A fikciókban van ugyan képzelőerő, sőt, nem tagadom, ám szememben hiteltelenné válnak, mert nem a valóságot ábrázolják. Nem veszem komolyan őket, mert úgysem igaz. Nem villanyozódom fel, mert kitaláció. Nem lelkesít annyira, mert csupán valaki képzelőerejének szüleménye. (A filmfesztiválról szóló cikkem a pénteki Szabadságban jelenik meg)
Csupán pénteken estétől estig sikerült beülni a filmekre. A következőket láttam:
Újabb szemszög az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán. Alig néhány hónappal ezelőtt jártunk Palesztinában, különösképpen érdekelt a téma. A produkció megtekintését követően ismét megerősödött bennem: a két nép csak akkor békél meg egymással, ha kolonizáltuk a Holdat vagy a Marsot. Remélhetőleg a térfoglalók közül egyik sem lesz zsidó vagy muzulmán, mert akkor ott is kezdődik minden elölről… 🙂
Bán József produkciója megnevettet, de ugyanakkor elszomorít. A hagyományok felfrissítése tulajdonképpen a pénz, befolyás és az anyagiak felhalmozásával járó tekintély áldozata.
Az idei filmfesztivál fókuszában a Európa-szerte ismét előretörő szélsőséges és radikális eszmék álltak. A diákok által tető alá hozott produkció külön figyelmet érdemel. Theresa Bacza, a producer a kulisszák mögötti aspektusokra hívta fel a figyelmet: a tanárból pártelnökké lett férfit karrierje elejétől nyomon követték.
Hátborzongató mennyi minden függ egy ember döntésétől, hány ember életét befolyásolja Putin. Ugyanakkor rávilágít az orosz elnök személyiségére, múltjára, szokásaira, dötéseinek alapjára. A produkció ikertestvére a God save Russia. Meg kell néznem.
A legnagyobb, szívszorító kiábrándulást a STYX című film jelentette. Úgy ültem be a produkcióra, hogy na, migránsokról szóló filmet nézünk meg. Már az első perekben világossá vált: nem dokumentumfilm. Sebaj, a történet minden bizonnyal valóságon alapszik. Nagyon beleéltem magam, könnyeztem is. Utólag mondta Kató Csilla, a rendezvénysorozat programigazgatója, hogy tulajdonképpen az Európai Parlament filmművészeti díját nyert produkcióról van szó, azaz nem dokumentumfilm. Sokkolt a hír.
Rövidfilm. Három generáció egy födél alatt, elhanyagolt gyermekek. Ilyenkor döbben rá az ember, hogy alig ismerjük országunkat…
Tetkószalon Jeruzsálemben?! Tom Fröhlich rendező szerint igen. S még milyen…
A látottak közül ez tetszett a legjobban. Sokat sírtam. 2009-ben Balkán-körúton voltam, elsősorban azokat a helyeket látogattuk meg, amelyek a délszláv válsághoz kapcsolódnak: Vukovár, Eszék, Tuzla, Srebrenica, Mostar, Dubrovnik, Kosovska Mitrovica, Pristina, Belgrád stb. Felfrissültek bennem azok az emlékek, feltörtek bennem az érzések. Kegyetlen és katartikus volt.
Megrázó és váratlan elemekkel tűzdelt, kiváló dokumentumfilm. Mégis, ilyen körülmények között nem előrevetíthető a fiú/férfi sorsa? A második kedvenc.
Kiss Olivér blogja 