FOTÓRIPORT, VIDEÓ – UNTOLD story told: Lélekbalzsam hétvége Pádison


Szamos–bazár. A lélek fénye

Már pénteken délután sikerült elmenekülnünk az Untold elől Pádisra. Felvillanyozott, hogy a Kiss Tamás, illetve Sárközy Csongor (állítólag nem a volt francia elnök rokona) és Verhás Evelin által javasolt új útvonalon normális körülmények között lehet felmenni, illetve a két új ismerős is kint lesz Pádison.

A szászfenesi dugó miatt 4 óra alatt sikerült kijutnunk, este egy kis beszélgetés után nyugovóra tértunk a Brădet panzióban. Negyven lej egy éjszaka, de ebben benne van a fűtés is. Azt mondták, azért ment maximumom, mert ugyanaz a rendszer, mint a meleg vízé.

Milyen volt szőkesége…

Szombaton a Szamos-bazár volt a cél. Vettük az akadályokat, a láncokat, a csúszós sziklákat, fagyökereket. Bibi csak egy helyen könnyezett, picike pánik is volt, de legyőzte a félelmet. Büszke vagyok rá, hogy a tériszonya, a tapasztalatlansága ellenére végigjött a Szamos-bazáron!

A Varasó-háznál elfogyasztott sör olyannyira elkábított, hogy miccsezni mentünk a Glăvoi-réten levő vendégfogadóba. Finom volt, a nő pedig kedves, de a környezet… horrorisztikus. A kék ponton tapsolva tértünk vissza a Brădet-panzióhoz. Volt nálunk sátor, de mivel pénteken éjjel nem húztuk fel, inkább új ismerőseinkkel társalogtunk, most sem mentünk el a patak melletti helyemhez.

Pádisi közfürdő

Vasárnap valamivel korábban indultunk: 11 óra helyett tízkor. A szomszédos szobában horkoltak, füldugóval is hallottam, keveset aludtam. Hiába ütöttem volna a falat, fél óra múlva amúgy is újrakezdte volna. Elveszett világ – Ponor-rét – Pádis – Brădet panzió. Késő délután A Szami által javasolt Boga-telep – Sudrigiu – Ştei – Albac – Poiana Horea – Beliş/Jósikafalva) – Kolozsvár útvonalon jöttünk haza. Húsz kilométerrel hosszabb, rengeteg a emelkedő és a kanyar, legközelebb ismét Barátka-Belényes útvonalon megyünk.

************************

 

FOTÓRIPORT, VIDEÓ – UNTOLD story told: Lélekbalzsam hétvége Pádison” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Nature cool/CorbiiAlbi: Padiș – plaiuri interetnice care amintesc de fluierul ciobanului mioritic? – Corbii albi

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!