Többen kérdezték: miért nem írok a blogomon a közép-afrikai országban tapasztaltakról? Mert még mindig a látottak-hallottak-tapasztaltak hatása alatt vagyok, alig tudtam elkezdeni írni a riportot. Mi több, tegnap amikor Bódizs Editnek köszönhetően a Marosvásárhelyi Rádió adásba hívott a Vibe Koli keretében az low cost – high class experience típusú utazásról tartott előadásom után, elcsuklott a hangom, fojtogatott a sírás…

Többeteknek mondtam: nem félek már a világvégétől, hisz láttam, milyen…

Az Európai Unió (EU) Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (DG ECHO) által finanszírozott és a brüsszeli székhelyű Gopacom.eu által szervezett, nemzetközi pályázat által elnyert, 2018. június 25-29. időszakban zajlott riportút (a teljes időszak úttal: 2018. június 23 – július 2.) során a polgárháború miatt szétesett és a helyi milíciák által ellenőrzött Közép-afrikai Köztársaságból a szomszédos Csád déli területeire menekültek nagyot néztek, amikor havas tájat és a hóembereket ábrázoló fényképeket mutattam nekik.

A fegyverropogás, az erőszak, a felgyújtott falvak, az ellopott háziállatok, vagyis a teljesen ellehetetlenített élet miatt a világ második-harmadik legszegényebb országába menekülő idősek, középkorúak fiatalok és gyerekek értetlenül álltak a „nagy fehér lepedő” látványa előtt. A hideg, az emberek vastag öltözete, a mély hóba süppedt ló látványa azonnali magyarázatra szorult, így a közepes francia nyelvtudásomnak is köszönhetően sikerült könnyebben szóba elegyednem az elképzelhetetlen lelki traumákat átélt személyekkel, többen megnyíltak előttem, elmesélték történeteiket, beszéltek életükről, mindennapjaikról, vágyaikról, mi több, néhányak álmaikat is megosztották a csak hallomásból ismert, nagyon messziről érkezett fehér embernek…

A teljes képet nézve igen összetett a kérdés: egyrészt emberi szolidaritásból humanitárius segélyt és támogatást biztosítunk számukra, másrészt minden bizonnyal (mi is) fegyvereket adunk el azoknak, akik a Csád környéki országokban (is) kiváltják a véres és tragikus konfliktusokat, amelyek következtében elindul a menekültáradat.  Más szempont is közrejátszhat, de hangsúlyozom, szerintem elődleges az őszinte segíteni vágyás: a Csádba menekülők számára (is) megteremteni az alapvető megélhetési és boldogulási feltételeket annak érdekében, hogy megelőzzük az Európába érkezésüket…

Részletes riport a Szabadságban. Soon… 🙂

Kérlek, kattints az első fotóra!

A sárga óra…

Az Európai Unió támogatásával az egyik menekülttáborban biciklijavító műhelyt létesített egy menekült. A 2014-ben létesített táborból lassan falu lett, kiskereskedők, útszéli üzletek jelentek meg

Előbb azt hitték, valamelyik nem-kormányzati szervezet illetékese vagyok, panaszáradat fogadott. Elmondták, szívesen dolgoznának, de még nem kapták meg a „helyi önkormányzat” által ígért földeket, nincs vetőmag, eke…

Regisztrálják őket, menekült státust kapnak

Pihenő a nyilvántartásba vétel előtt. Ezek a menekültek 2017 decembere óta Csádban vannak, regisztrációjukra csak most került sor…

Minden adatot rögzítenek…

Ne mozogj!

A hivatalosan lezárt határt a katonák őrzik, a menekülteket átengedik

Az Élet folyója, szerintem. A bal oldalon a vér áztatta Közép-afrikai Köztársaság, ideát pedig a szegény, de békés Csád

Náluk női munka

Víz szerencsére valamennyi menekülttáborban van

A család három tagja az ételosztás után

Dilingala menekülttábor. Itt is több ezren találtak menedéket

Az Európai Unió humanitárius szervezetének (DG ECHO), az ENSZ-nek és több civil szervezetnek köszönhetően a menekültek ellátásban részesülnek

Pontos nyilvántartás

Gyújj már meg…

Ki kire büszkébb?

Hetedmagammal vettem részt az EU által finanszírozott, pályázati úton elnyert riportúton. Alice, a belga RTBF rádióállomás és televíziós csatorna munkatársa és Marie Louise, a dániai Jyllands-Posten riportere éppen Olivier Brouant urat, a DG ECHO csádi koordinátorát interjúvolja meg

Kommentár nélkül

Csádi játék

Figyelem

Vajon javul a sorsunk?

Boldogság

Meddig leszünk még itt?

Az ENSZ által épített házikók, amelyben legtöbbesetben öt-tíztagú család él…

Segélyt hoztak?

Az egyik terület prefektusa

Semmi

A legelkeserítőbb a DG ECHO által finanszírozott kórház, amelyben a súlyos alultápláltságban szenvedő gyermekeket kezelik. Azaz igyekeznek gyógyítani és ápolni, ám egyharmaduk 24 órán belül elhalálozik. Az orvosok szerint napi több száz gyermeket hoznak ide az édesanyák, akik rendszerint nagyon későn ismerik fel a bajt… Cécile Barbière (Euractiv) felvétele

Próbálnak segíteni az alultáplált gyerekeken, de legtöbb esetben az édesanyák túl későn fordulnak az egészségügyi szakemberekhez

Sokan vannak…