TIFF – A vasárnapi filmek, egy kis szombati dzsihadizmussal


Az eddig látott produkciók közül a Francia Kulturális Központ udvarán tegnap este látott Despre tați și fii (Of fathers and sons. Rendezte: Talal Derki) című volt. Igen meglepődtem, sőt kisség felháborodtam, amikor a bejáratnál két biztonsági ellenőrizte a csomagomat. Egy, állítólag Münchenből éppen a filmfesztiválra érkezett férfi azt mondta, szerinte természetes és szükséges az ilyen, ez jelenti a biztonságot.

Ellenkezőleg: számomra éppen ez ébreszt aggodalmat, szorongást és félelmet, így érzem magam bizonytalanul. Már nálunk is ez van?!

Felötlenek a nagyon frissen látott izraeli és palesztinai élmények, a golyószórót „viselő” 18 éves lányok és fiúk, a feszültség, a gyomorideg, hogy itt bármelyik pillanatban bármi történhet. Sokkal biztonságosabban érzem magam Kolozsváron, mint bármely nyugat-európai városban, ám amikor egy kulturális rendezvényen ellenőrzik a csomagomat, akkor úrrá lesz rajtam a félelem, s keletebbre menekülnék.

Rendben, az Untoldon is ellenőrzik az ember csomagját, ám elsősorban azért, hogy kintről ne vigyen be enni-innivalót, s ott vásároljon háromszoros áron. Valóban, a kést is keresik, de ott rengeteg alkohol fogy el. De egy filmvetítésen?

OK, tudom, radikális iszlamista családról, Szíriáról, a világ legveszélyesebb terrorszervezeteiről van szó, de akkor is…

Egyébként a DOKUMEMNTUMfilm hátborzongató, a mai közel-keleti világ valóságát tárja elénk. Újdonsága az, hogy családi környezetet mutat be, a vérszomjas harcosokká váló, édesapjuk által radikalizált gyermekek szemszögéből mutatja be a terror csontig vágó pengeélének a világát.

Ma mára, azaz vasárnapre kiszemelt filmek:

  1. Tăcerea celorlalți/The silence of others/El silencio de otros/; Florin Piersic mozi, 15:30 óra

A film előzetese itt, YouTube-on nem találtam meg.

 

2. Iarna trădării/Winter brothers; Győzelem/Victoria mozi, 18 óra

 

3. Casa/The Home; (Irán), Győzelem/Victoria mozi, 20 óra

 

4. Vinovatul/The guilty; Győzelem/Victoria mozi, 22 óra

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!