Bár sokkal szívesebben tekertem volna az erdőben, de későn indultunk el. Olyan délután háromkor. Vagy még később. Emlékszem, 14:30-kor indult a 37-es busz a Széchenyi (Mihai Viteazu térről), s olyan 14:48-kor voltam Botinál a Szél utcában. Tegnap is laza nap lett volna, akárcsak szombaton (keresztlányozás Glytzéknél), hacsak Botinak nem jön az ötlete: bringázzunk ki Magyarvistára, s onnan Emőkével, Gorbó község alpolgármesterével tekerjünk tovább valamerre.

Done deal.

Azt hittem, negyven-ötven év körüli asszonyról van szó. Csodálkoztam is, egy családos, gyerekes nő hogyan fog a mi tempónkban tekerni. (Nehogy valaki diszkriminációt kiáltson, mert elmegyek búvárnak…) Kiderült, egy igen fiatal és alig néhány évvel ezelőtt a Solymosi és JZSUK-féle biciklitúrákon részt vevő hölgyről van szó, aki egyre többet szándékozik sportolni.

Apropó, Boti: nemrég ocsúdtam fel: 20 (húsz) éve barátok vagyunk… With ups and downs. Megtaláltam azt a fotót is, amelyet a dániai utunk során készítettünk Świnoujście kikötőjében. Mi a fogkefét kerestünk mi ott? Dániába igyekeztünk egy nyári egyetemre. S miért onnan? Na, ez már hosszabb, személyesen szívesen elmesélem…

Aztán Magyarvistáról Egeres gyártelep, majd felmentünk a Kék Lagunához. Emlékeszem, Márkékkal és a tanc.ro csapatával voltunk itt utoljára: a bogártelki tánctáborból jöttünk át valami dombra felmenő futószalagon, s aztán le a tóhoz. Akkor még valóban szép smaragdzöld volt a színe… Most már… víz is alig van benne.

Tény: éjfél tájt érkeztünk Kolozsvárra. Persze, a Boti fejlámpája lemerült, én elfelejtettem betenni. Szerencsére volt fényvisszaverő mellényünk, hátul piros villogónk… 🙂 Sajnos lemerült a GPS készülékem akkuja, de ha jól számolom összesen 80-85 kilométer közötti távot tettünk meg.