FOTÓRIPORT, VIDEÓK – Fiatalos lendülettel vág neki a jövőnek a 32 éves CEBIT


Várva várjuk… 🙂 (Saját felvételek)

Minden bizonnyal rengeteg pénzt fektettek bele, s a gyökeres megújulási projektnek, amelyet egyébként nagyon sokan már réges-régen vártak, sikerülnie kell.

Úgy emlékszem, Glytz és Szészi barátom valamikor 2001-ben vagy 2002-ben vitt el a hannoveri CeBIT-re. Azóta minden évben jelen voltam, tudósítottam a számítástechnikai és távközlési világvásárról.

Optimizmus és derű

Hétfőn repültem Hannoverbe, kedden a Hannoveri Polgármesteri Hivatalban tartották az előzetes bemutató rendezvényt a világ szinte minden tájáról összesereglett újságíróknak, tegnap repültem vissza Kolozsvárra.

A hannoveri városháza előterében kiállított makettek a német település életének négy szakaszát ábrázolják a látogatónak: a kezdeti időszak, az 1939 előtti évek, a második világháborús pusztítás és rombolás, illetve a jelenlegi helyzet.

Pepperből már 25 ezret adtak el a világon. Elsősorban ügyfélfogadásra vagy akár borokat is áruló üzletben tanácsadásra használják…

Az alapítás, a fejlődés, a visszalépés és a virágzás korszaka a CEBIT számítástechnikai és távközlési vásárra is érvényes: 1986-ban forradalmi ötletnek számított, hogy a város ilyen jellegű világkiállítást szervez. A második világháború után a brit övezetbe tartozó Hannoverben már 1947-ben nagyszabású kiállítást tartottak, a győztesek mindenáron azt akarták elérni, hogy a világégés utáni időszakban a kereskedelem és az ipar fellendüljön, beinduljon a gazdasági növekedés. A 2000-es évek elejétől a Szabadság munkatársa is minden évben jelen volt a rendezvényen, s tapasztalta, amint a 2008-ig tartó hatalmas fellendülés és lelkesedés kiteljesedett. A gazdasági válság utáni években már-már arról volt szó, a pénzhiány és a befektetések komoly visszafogása miatt virtuális vásárokat tartanak majd. A nehéz idők elmúltak, s 10 évvel a fekete időszak után a CEBIT, akárcsak a város, a negyedik életkorszakába jutott: a forradalmi változás és megújulás.

Németországi mindennapok. (A fotót Kölnben készítettem)

A CeBIT-re (most már CEBIT) 1986 óta mindig márciusban került sor. Idén nem kell sapkát, sálat és kesztyűt vinni, ezek helyett kell majd a rövid nadrág, a póló és a szandál… 🙂

A keddi eseményen mindenképpen érződött a radikális változás szele: biznisz fesztivál lesz a sokszor unalmasnak és ismétlődőnek jellemzett világkiállításból. Ismét ott leszek június 10-13. időszakban. Ha téged is érdekel, akkor www.cebit.de

******

Hogyan juthatsz el a CEBIT számítástechnikai és távközlési üzleti fesztiválra: a Wizz Air légitársasággal Budapestről Hannoverbe közvetlen járattal vagy Kolozsvárról Dortmundba, Berlin Schönefeldre vagy Kölnbe. A magyar fővárosból induló járaton kívül az utóbbi években valamennyit kipróbáltam és a dortmundit ajánlom. Innen tovább a vonattal vagy busszal lehet utazni: Deutsche Bahn, Flixbus, esetleg a Bla-bla car Németországban fizetős szolgáltatásainak az igénybevételével. Szállás Hannoverben: CouchSurfing (ingyenes vendégszerető klub), HomeStay (költségtérítéses), Airbnb (fizetős) vagy Booking.

Az üzleti fesztivál weboldala: www.cebit.de

*****

VIDEÓ – Ételszállító drónt mutatnak be a CEBIT előzetesen

VIDEÓ – Társalgás robottal…

FOTÓRIPORT – Robotok, drónok a CEBIT előzetesen: a jövő elérkezett

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!