Bár eléggé nosztalgia íze van a dolognak (régmúlt hősidők felidézése, melankólia stb.) mégis vonzó és különleges sztánai vasútállomás környéke. A számomra, a csend mellett, rendkívül fontos a hely sajátos hangulata. Néha olyan érzése támad az embernek, hogy a Sztána-patakot körbevevő erdőt, a kígyózó ösvényt csupán kölcsön vettük, a hely még mindig a Kós Károlyé és a Szentimrei családé. Azt is érezni viszont, hogy itt is nagyon fájt Trianon, a régióban talán itt a legjobban. Szerencsére írásaiknak köszönhetően tudjuk, mit érezhettek ezek az értelmiségiek az első világháború után, hogyan, milyen eszközökkel igyekeztek utat mutatni a céltalan erdélyi magyaroknak, s mit jelentett a transzilvanizmus…

Fontos erről néhány szót ejteni a románoknak is, feléjük is kommunikálni ezeket az érzéseket, gondolatokat, megismertetni velünk a transzilvanista és a Trianon utáni erdélyi politikai mozgalom kiemelkedő alakjait. Főleg, ha ennek sztánai és kalotaszegi vonzata van.

Ugyanakkor számomra fontos, hogy a román többség nyitottságról és irántunk való érdeklődésről tanúbizonyságot tevő tagjai tőlünk (is) értesüljenek a környékünkön levő kulturális és építészeti értékekről.

******

A Szabó Csaba újságíró kollégám létrehozta és működtedte Corbii Albi (Fehér Hollók) magyar-román portálra írt Oază arhitecturală şi culturală maghiară lângă gara Stana, în Ţara Călatei című cikkem ide kattintva olvasható el.