Bár az eredeti terv szerint lesre indultunk (róka, farkas, szarvas, őz, hiúz, vaddisznó, medve stb.), végül elveszett világokat fedeztünk fel. Lényegében sikeresnek mondható a kiruccanás, ugyanis két vonatkozásban jött össze a kitűzött terv: az ember tevékenysége miatt elveszett világnak tekinthető a vadállomány, s szintén a mi, ezúttal önpusztító tevékenységünk miatt tűnt él két, hajdanán virágzó település a Hunyad megyei Királybányatoplica (Toplița) közelében.
Bár az erdőt rendkívül jól ismerő Geberán Sándor erdőmérnökkel, Bibi édespajával indultunk útnak, sajnos semmilyen vadállatot nem sikerült meglesnünk. Felmentünk viszont két szellemfaluba: Manu és Moszor (Mosoru).
Latyakos hóban vágtunk neki a kaptatónak. Körülbelül 40 perc leforgása alatt sikerült kiérünk az első szellemfaluba: Manu. Már a pajta tetőszerkezete is teljesen beomlott, a ház is romokban áll.
Itt valamikor egy betonkapu állt, a fene tudja, miért nem fából építették. Képzeljétek, hogyan hozhatták fel ide azt a sok építőanyagot
– mondja Sándor.
Megyünk is tovább, sajnos nincs itt már mit nézni.
Itt valamikor egy utca volt, szekérút vezetett idáig. Ez a legjobb állapotban megmaradt épület. Nyáron a juhászok használják.
Ismeretlen márkájú cigaretta dobozok, gépkocsi gyújtógyertyája, kormos belsejű befőttes üveg, fejjel lefele (ki tudja mióta) pihenő kanna. A villa évekkel ezelőtt evett utoljára, most porosan és rozsdásan fekszik az asztalon. Rongyok, régi újságok. Lakatlan a pókháló is, légy sincs már itt rég, a türelmes nyolclábú is kihalt. A roskadó ágy szélén pásztor hordta vastag nadrág. Nyitva az ablak, várja a látogatókat.
Szintgörbén folytatjuk az utat, már húsz éve annak, hogy Sándor itt járt, az ösvényt sem találja már, nem csoda, két-három évtizede szinte senki sem jár erre.
Hatalmas hangyaboly volt valamikor itt. Most semmi. Hihetelen!
csodálkozik el az erdőmérnök.
Csoda, hogy nem láttunk vadállatot? Még a hangyák sem maradtak meg itt…
Szekérútra érünk, innen már nincs annyira messze a következő szellemfalu, Moszor, románul Mosoru. A bányászok innen, mintegy 750 méter magasról mentek be minden nap a föld alá, a bányába. Rendkívül nehéz élet lehetett.
A kilátón állunk meg legelőbb. Több évtizede nem állt meg itt senki csodálni a tájat. A fából készült struktúrának már csak két korhadó lába van meg csupán. Egyik mintha a másiknak dőlne, együtt várják a véget. Már csak terepjáróval lehet ide kijönni.
Az egyik háznak már csak a kőből készült alapja van meg, szemben viszont egy kijavított tetőszerkezetű házra leszünk figyelmesek. A cserepeket kicserélték, a kerítés egy részét is felújították. Bekukkantunk az ablakon: két ágy, rajtuk új matracok. Nemrég még fát vágott itt valaki…
Nehéz szívvel fordulok vissza. Időznék még, s becsukott szemmel igyekeznék elképzelni, hogyan élhettek itt valamikor, milyen emberek lakták ezeket a házakat, mit éreztek, mit gondoltak, milyen vágyaik, álmaik, elképzeléseik, terveik voltak, milyen értékrend szerint éltek, mi volt a napi rutinjuk, miben lelték örömüket, mi szomorított el őket, mi okozott bánatot, mitől keseredtek el. Ki, mikor hagyta el ezt a házat, mi volt az utolsó gondolata.
Alacsonyan suhanó felhők figyelmeztetnek: nyakunkba fog szakadni az eső. Bibi internetes meteorológusai 15 órára tették a záport. Visszaindulunk a völgybe, hátat fordítunk mi is a lélek nélküli romoknak. Hirtelen ajtócsikorgásra leszünk figyelmesek.
Úristen itt még lakik valaki!
– ugyanazt gondolva nézünk egymásra.
A szél játszik velünk, s nyitva maradt ajtóval. Unatkozik – ki tudja, ki, s mikor járt itt utoljára. A szellemvadászok paradicsoma lehetne ez a hely. Végigszalad a hideg a hátamon, sötétedés után csak ezer eurós fogadásból mennék oda le…
Az eső szerencsére csak a túra utolsó félórájában vert el. Lemosta rólunk a szellemeket, megtisztult lélekkel fogyasztottuk el a Sándor által készített rendívül finom ebédet. Ismét bebizonyosodott: a férfiak a legjobb szakácsok…!
Köszönöm szépen ezt az egyedi élményt!
A történet folytatásáért kattinta az első fotóra!
Kiss Olivér blogja 
Visszajelzés: Pe urma viselor și lumilor pierdute – Corbii albi