Nem fér kétség hozzá: a tömeg vehemens reakciója, Borbáth Áron esetében jogos ugyan, de messze túlméretezett. A fotóst elárasztó kritika megalapozott, de innen a gyűlöletbeszédig azért nagyon hosszú az út. A nőt agresszáló férfi nyilvánosan bocsánatot kért, s – bár nem ismerem személyesen – szerintem őszintén tette. Csakhogy a két tábor között annyira kiéleződött az ellentét, hogy az észérveknek, a bocsánatkérésének, a megbánásnak sajnos már semmilyen jelentősége, súlya nincs. Az egymás iránti megvetés olyan szintet ért el, hogy megbocsájtani már nem lehet, mi több, nem szabad, mert az egyenesen árulással ér fel.
S ez még csak a jövő évi magyarországi választási kampány első akkordja.
Az utóbbi mondatomban körvonalazott helyzetben Borbáth Áron maga is áldozat. (Mielőtt tükcsöt-bogarat összehordanál: tette MINŐSÍTHETETLEN. Védtelen, törékeny testalkatú nőt tepert le a földre a hajánál fogva.)
A fotós tulajdonképpen a két tábor egymásnak feszülésének az áldozata. Egy játékszer. Egy olyan játéknak a részese lett, amelyben a feje fölött történnek a dolgok, döntenek a sorsáról. Az ellentábor a sakktáblán keresett és talált egy bábút (ebben az esetben parasztot), amelyet óriási túlerővel lerohanjon, s kinyírjon. Az egyéni (virtuális) harc esetén egyenlő fél lett volna, a tömeg ellen viszont képtelen volt védekezni. Ezért az ellene elkövetett virtuális lincselés is bizonyos értelemben agresszió. Ne feledjük: nyilvánosan bocsánatot kért. Igen, kétségtelenül elvárhattuk volna tőle, hogy személyesen Ladó Andreának tegye ezt meg. Még nem késő. Furcsállom, hogy a hölgy nem tett feljelentést a rendőrségen. Ezek szerint elfogadja az ellene elkövetett erőszakot?!
Szijjártó álláspontja és döntése korrekt: elfogadhatatlan számára Borbáth Áron cselekedete, illetve
a konzulátus természetesen a jövőben nem fogja alkalmazni semmilyen munkára
Kedves Olivér,
hasonló cselekedetekért jobb helyeken simán felfüggesztettet kapsz, de akár ülhetsz is. És igazán nem a fotóson múlt, hogy a hölgyet nem bántalmazták még súlyosabban a többek között az ő cselekedete által is feltüzelt emberek. Ehhez képest valóban akkora büntetés, hogy egy olyan intézmény, amelyik amúgy jogosan kényes a reputációjára, ne tartson többé igényt a szolgálataira?
KedvelésKedvelés
Nem írtam, hogy nem nagy büntetés.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: Medvementes huszonnyolcadik (A Toró-Porcsalmi vitáról is) | Kiss Olivér blogja