Végül úgy döntöttem, az aktív és változatos életstílus folytatása érdekében megműttetem a meniszkuszomat – a januárban készített mágneses rezonancia kimutatta, körülbelül 25 százaléka leszakadt. Minek következtében? Körülbelül két évtized hegymászás, tavaszi, nyári, őszi és téli túrázás, kirándulás, barlangászás, több évi Erdély Mentőcsoport-tevékenység, városi és terepbiciklizés, 30 és 50 kilométeres gyalogtúrák, lovaglás, sziklamászás, társastánc, sízés stb. Egyszerűen elkopott, baleset, trauma ugyanis nem volt.

Bogdan Baciu kolozsvári ortopéd-traumatológus tanácsára előbb fizioterápiával próbálkoztam. Ez sikerült is a rehabilitációs kórházban: diapulzus, transcutan elektromos neurostimuláció, lézer, kinetoterápia. A nyolcadik napon mintha varázspálcával érintették volna meg a térdemet: elmúlt a fájdalom. Ezek fényében a fizioterápia sikeresnek mondható. Igen ám, de az első rövid túra után (Vigyázó) vagy miután az autóbusz után szaladtam, bedagadt, fájt. A helyzet tarthatatlanná vált. Tudom, sok szedentárisabb életmódot folyató személy meniszkusz-szakadásban szenved…

A műtétre a kolozsvári ortopédián került sor május 16-án. A Horea Benea ortopéd-traumatológus szakorvos által végrehajtott műtétet a mellettem levő képernyőn végignéztem, mi több, két kérdést is feltettem neki. Szerencsém volt, mert néhány egyetemi hallgató is jelen volt, nekik részletesen elmagyarázta, mi történik, hogyan halad a műtét.

A művi beavatkozás után ügyelnem kellett, 6-8 órát ne emeljem meg a fejemet. A szondát utolsó pillanatban szerencsére sikerült elkerülni, István még vizet is csorgatott, hogy a reflex beinduljon… 🙂

Mondtam az orvosoknak: feleségem nincs, minden valószínűséggel nem is lesz. Gyermekem nincs, nem is hiszem, hogy valaha lesz. Pénzem nincs, az biztos, hogy már nem lesz. Vagyonom nincs, s kizárt, hogy valaha legyen. Én tehát a változatos, problémamentes, pörgős életstílust választottam, a hobbiimnak és a minél tartalmasabb szabadidőnek élek, az tesz boldoggá. Természetesen egyben igyekszem hasznos lenni a társadalom számára. Úgy gondolom, azok, akiknek nincs családjuk, jobban oda tudnak figyelni a környezetükre, másokra, több időt és energiát tudnak a szűkebb vagy tágasabb baráti körükben levőkre, illetve a társadalomra fordítani. Megértették, támogatták, „megjavítottak”.

A fizioterápiás kezelést egyelőre nem sikerült megoldanom. Horea Benea ezt, a biciklizést és az úszást ajánlotta – utóbbit nem tudok. Itt az ideje megtanulnom?

A sebet (két kis lyuk a térdemen) kétnaponta kell Betadinnal tisztítanom, a véralvadást meggátoló injekciót magamnak kell beadnom még 10 napig. A legnehezebb a zuhanyzás: nejlon zacskót kell kötnöm a térdemre, nagyon kell ügyelnem, hogy a víz ne menjen be alája…

Egy héttel a műtét után sikerült rövid sétákat tennem könyökmankó nélkül… J