Nem, korántem úgy indul a napom, hogy jaj, ma kedd, peches napom lesz. Egy ideig a csütörtök volt, de évek óta átállt keddre.

Úgy tudtam, ma délben van a kolozsvári Wizz Air maraton sajtótájékoztató. Buszra ülök, időben elérek, mutatom a meghívót. Mosolyognak. Holnap van 11 órától. Kijövök, elmegy az orrom előtt a 30-as busz, amivel visszatérhettem volna a központba. Ugyanez történ a villamossal is.

Sebaj, tavasz van, jó az idő, használjuk ki a Cluj Bike rendszert. Nem működik az érzékelő. Hívom a ügyfélszolgálatot.

A helyzet az, hogy ennél a bicikliállomásnál az érzékelő lennebb van, mint a kijelölt hely

– mondja készségesen a férfi.

A biztonság kedvéért újraindítja a rendszert, a kék képernyőt bámulom. Sebaj, bemondom neki a kódot, kiad egy biciklit. Megköszönöm.

Tavasz van, szép az idő, szépek a lányok a Sétatéren.

A szerkesztőséghez legközelebb eső, a Kötő/Ioan Raţiu utcai bicikliállomásnál nincs szerencsém, tele van, nem tudom visszaszolgáltatni a bringát. Várok, hátha. Semmi. Elgurulok a városháza mellettihez. Rosszabb, mint a kék képernyő. Fekete. Ismét hívom a call centert. Ugyanaz a férfi. Sóhajt. Én is. Azt mondja, kiakadta terminál, küld majd valakit. Ez viszont nem oldja meg az én gondomat.

Ismét Kötő utca. Tele van. Elbringázom a BBTE főépülete mellé. Szerencsére találtam helyet.

Azt mondja Balázs Bence főszerkesztő-helyettes arra, hogy úgy a napot, mint az időpontot is eltévesztettem:

Ehhez tehetség kell

Újvári Ildikó főszerkesztő pedig azt:

Inkább mondd meg, hogy elaludtál, és kész.

Bárcsak úgy lett volna. Bárcsak átaludtam volna az egész napot. Sebaj, lesz mit mesélnem a legközelebbi, diákoknak tartott előadásomon… 🙂