Azon kívül, hogy a Lufthansa légitársaság München-Hannover járata egy órát késett (jégtelenítésre volt szükség, a berendezésre várni kellett, ugyanis a németországi repülőtéren sok gépet kellett „lespriccelni”), a csomagom fogantyúját tönkretették, a szállodám ablaka pedig a vasúti sínekre nézett, semmi gond nem volt… 🙂
A világ egyik legnagyobb és legjelentősebb számítástechnikai és távközlési vásárának (a CeBIT-re március 20-24. között kerül sor) előzetes rendezvényét újságíróknak szervezik. Ez is, de maga a vásár impulzusokat, ötleteket ad, gondolatokat ébreszt, irányt mutat úgy a szakik, mint a zöldfülűek számára. Segítségével ráérezhetünk arra, milyen irányba halad az innováció, a számítástechnika és a távközlés világa, melyek a trendek, milyen termékeken dolgoznak a „mágusok”. Csak azt nem értem, hogy az elmúlt száz évben miért nem sikerült előre lépni a teleportálás terén… 🙂
A CeBIT előzetesről nemsokára a Szabadság számítástechnikai rovatában, az inter@ktív2-ben… 🙂
Addig is kattints az első képre, van néhány infó… 🙂
Tesla elektromos autó. Így néz ki a “motorház”…
Nagy-Britanniában már egy Amazon-rendelést drón szállított ki. Nemsokára nálunk is az lesz…
Bármennyire szokatlan, a virtuális valóság segítségével bárki jelen lehet a világ bármely pontján zajló keresztelőn, temetésen, akár kiránduláson. A technológiát a én is kipróbáltam: annyira valósághű a jelenlét, hogy a körülöttem levőkben is majdnem kárt tettem, valamit szinte levertem a hirtelen mozdulatokkal…
Igen, a technológiai fejlődés meghatározó befolyást gyakorol a formatervezésre és a divatra is. A CeBIT előzetes színpadára hirtelen fura kinézetű humanoidok mentek ki. Kiderült, emberek. Elmondták: többek között 3D nyomtatóval létrehozott ruhadarabokat gyártanak, de más technológiák segítségével is állítanak elő textíliákat…
A Tesla elektromos autó műszerfala
Bemutatón a 3D nyomtatóval és más számítástechnikai módszerrel gyártott textíliák
Igen, ezt a CeBIT előzetesen fotóztam, nem Kercseden… 🙂 Manapság a festő drónokat festene…
🙂 🙂
KedvelésKedvelés