Már régen az utazási jegyzékemen szerepelt kontinensünk eme „országa”, a végső indítékot viszont a National Geographic által közölt fotóriport jelentette – sajnos már nem találom a neten. Az „ország” fiatalsága elzárt a külvilágtól, nincsenek utazási lehetőségek, a nyugati hatás csekély, bár a tinik bálványként imádnak mindent, ami európai és amerikai. A kommunista relikviákat felélesztő transznisztriai rezsim szinte teljesen elszigetelte a Moldovai Köztársaság és Ukrajna közötti orosz ajkú enklávét, amely 1990-ben népszavazást követően nyilvánította ki függetlenségét. A bejelentés nagy nemzetközi visszhangnak örvendett: később a szintén orosz segítséggel (ezúttal Grúziából) kivált Dél-Oszétia és Abházia elismerte a „testvéri” „országot”. E két „állammal” Transznisztria azóta is szoros diplomáciai kapcsolatokat tart fenn. Egyik entitás sem tagja egyetlen nemzetközi szervezetnek, egyetlen más, mások által elismert állam sem ismeri el őket…

Nagyarányú a szegénység, a térséget senki sem meri meglátogatni – mindezeket indulás előtt olvastuk/hallottuk/mondták.

A helyszínen kissé másképp fest a helyzet.

Kérlek, kattints az első fotóra!

Nyáron véletlenül akadtam rá a National Geographic által a transznisztriai fiatalok körében készített fotóriportra. A világhírű magazin munkatársai úgy ítélték meg, a tizen- és huszonévesek élete kilátástalan: bezárva élnek egy olyan országban, amelyet egyetlen más állam sem ismer el. Hiába van a Moldovai Köztársaságtól elkülönített adminisztratív területe (a függetlenségről még 1990-ben népszavazás által döntött a Nép), csupán két más, szintén szakadár „állam” ismeri el Transznisztria létezését: Dél-Oszétia és Abházia. Senki sem ismeri el a Dnyeszter folyón túli régió elnökét, miniszterelnökét, parlamentjét, zászlaját, pénznemét (transznisztriai rubel), útlevelét, himnuszát. S Európa Észak-Korea típusú országa mégis létezik. És virul. 2016. december 29-én négyen indultunk útnak a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Editionnal. Megálltunk Jászvásáron, s Biankával Mariannak köszönhetően ingyenes szállásban részesültünk a CouchSurfing (Kanapészörfölők) hálózaton keresztül. Innen másnap mentünk tovább Kisinyovba. Itt éppen retro szálláshelyen csodáljuk meg a díszletet…

Sztálin elvtárs még barátaink kisinyovi szálláshelyén is figyel…

Kiruccanás Kisinyovban

Ortodox templom Kisinyovban. Őszinte hit vagy képmutatás?

A nő a szó szoros értelmében feszülten állt a kisinyovi ortodox katedrálisban a pap mögött, aki újévi jókívánságokat és áldásokat mondott szorgosan. Egyszer csak hátrafordult: még kit kell megemlíteni?

Bacilust is terjesztenek?

Barátaink szállása Kisinyovban

A Moldovai Köztársaság fővárosában egyedi módszert találnak a lakásbővítésre

A drótnélküli internetes hálózat őrei

A Gondolkodó és a Végrehajtó

Kisinyov, 2016. december 30. A Julián-naptárt használó ortodoxok karácsonyra készülnek

Kommentár nélkül…

A kisinyovi buszállomáson keressük, ki visz el Tiraszpolba…

Nemrég nálunk is ez volt. Sőt, még mindig ez van

Vele megyünk Kisinyovból Tiraszpolba

Még jó a hangulat, aztán jön a meglepetés…

A Moldovai Köztársaság és a Transznisztria közötti „határ” rendkívül sajátos övezet. Lévén, hogy előbbi nem ismeri el utóbbi létezését, Kisinyov csupán rendőröket, s nem határőröket állomásoztat a két közigazgatási entitás között húzódó demarkációs vonalon. A másik oldalon zöld egyenruhás, de fegyvert nem viselő rendőr-határőrök találhatók. A nem moldovai vagy transznisztriai útlevéllel utazóknak külön fülkéhez kell járulniuk, ahol papírfecnin 24 órás „vízumot” kapnak. Ez a mi esetünkben is így volt. A cédula, szerencsére, ingyenes. Ezt a belügyminisztériumnak a külföldiekkel foglalkozó tiraszpoli irodájában lehet 5 naposra hosszabbítani. Mindkét hely esetében fontos tanács: lakonikusan, lényegre törően (ha lehet, csupán igennel és nemmel) kell valamennyi kérdésre válaszolni!

Míg, természetesen, a szigorú tiltás ellenére lefényképeztem a „határátkelőt”, Adorján elkezdett cigizni. A murok a fenekemben volt, amikor két katona elindult irányomba. Felszabadultam, amikor láttam, hogy Adorjánhoz mennek. Tilos helyen gyújtott rá. Azonnal elvitték. Lóránt társaságában, akinek csupán annyi volt a bűne, hogy Adorján mellett állt. Igen feszült percek következtek. Nem sokkal az „őrizetbe vételt” követően Lórántot szabadon engedték, és csatlakozhatott a kisbuszon kívül egyre türelmetlenebbül várakozók csoportjához. A sofőr kijelentette: nem hajlandó várni, amíg a papírmunkát elvégzik. Adorjánnak le kellett vennie a csomagját, s visszament a „határőrök” irodájába. Nem akarta, hogy mi is ott maradjunk. Négyen sokkal nehezebben találtunk volna kisbuszban helyet. Utólag mesélte: magas büntetést kapott, de nem tudta kifizetni, mert nem volt transznisztriai rubele. A jóindulatú egyenruházok taxit hívtak neki (az árral nem verték át), bement Bender (Tighina) városába, pénzt váltott, visszament a „határra”, kifizette a büntetést, majd kisbusszal Tiraszpolba utazott. Kemény kaland…

Nagy az orosz-transznisztriai barátság…

Érkezés a tiraszpoli autóbusz pályaudvarra. Itt már lehetett váltani

Mire hasonlít tiraszpol autóbusz pályaudvara?