A történet tulajdonképpen hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor Sándor Boglárka kolléganőmnek köszönhetően elmentem a Kolozs megyei Szindre az Erdély Mentőcsoport (egyik) alakuló ülésére, s egyben az első mentési gyakorlatra. Ott ismertem meg (jobban) többek között Szabó Lászlót, a Magyar Unitárius Egyház mindenesét, Gergely Balázst és a legendába illő Kolozsi Ernőt… De ez már… történelem.
Már nem is emlékszem pontosan, mikor ajánlottam fel Szabó Lacinak, szívesen elkísérem Szindre. Talán a Gondviselés Segélyszervezetnek a december 17-i hagyományos karácsonyi humanitárius segélyakciója során, amikor említette, hogy karácsony első napján istentiszteletet tart a nemzetiségi (Szind lakosságának 97 százaléka román) és vallási szempontból (itt sajnos alig él még mintegy 16-17 unitárius) is szórványnak számító magyar közösség tagjainak.
Mit szólsz, legyél, kérlek, a ministránsom!
kapott az alkalmon Laci. S én is ám!
Kegyetlen volt a mai hajnali (7:45) ébredés. Úgy egyeztünk, 9:15-kor találkozunk a Hajnal negyedben, a stopposoknál. Varázslatos karácsonyi hangulatot teremtett a néhány centiméteres hóréteg, ropogott talpam alatt a fehérség. Attól tartottam, elnéztem az órarendet, s nem jön a 43-as busz. Pedig az app azt mutatta, itt kell lennie.
Taxi sehol.
8:58.
Úgy döntöttem, kilenckor felhívom Lacit. Megjelent a jármű.
9:06, hív Laci, mi a helyzet. Már majdnem megérkeztem. Időben ott voltam, jött ő is. Azonnal mesélni kezd, mire számítsak. Talán érzi, hogy kissé félek, amikor a kormánynál van, valamivel puhábban vezet, mint általában. Pusztaszentmártonban (Mărtineşti) majdnem padlófék. Egy stoppoló idős nénit veszünk fel.
Meséli, benézünk a pünkösdistákhoz, jó kapcsolatot ápol velük. Nem merevedek le, elvégre Szindtől nem messze, Tordán hirdettek vallásszabadságot nemrég, na jó, 1568-ban, mi több, az évek során az unitáriusok vonatkozásában azt tapasztaltam, nyitottak, szabadelvűek, nem vetik meg az ökumenizmust, mint ahogy a szindi ortodox pap, aki több tanú szerint több felekezet közös nemrégi ünnepségén kijelentette, karácsonyi ajándék az lenne, ha “a Bibliában megírtak alapján” (vajon hol olvasta?!) mindenki áttérne az ortodox vallásra? WTF?!
A „lelkipásztor” miatt a település ortodox híveinek száma csökken, „átigazolnak” a pünkösdistákhoz stb. Mesél ugyanakkor Liviu Crişan görög katolikus pap barátjáról is, aki keményen harcolt az egyházi javak visszaszolgáltatásáért. Életével fizetett a kitartásért.
Laci azt mondja, két fő feladatom lesz: az adventi koszorún meggyújtani a gyertyákat és tizenegy órakor a szindi unitárius templom bejáratához menni, nehogy valakihez ne jutott volna el az üzenet, hogy (800 év után először!!!) Szinden nem Isten házában tartják a karácsonyi istentiszteletet. Mert nagyon hideg van, az idősek felfázhatnak. Tudatnom kell majd, hogy át kell jönniük a felújított és immár metángázzal fűtött paplakra, ott lesz a szertartás.
Minden bizonnyal sohasem mentem volna be egy neoprotestáns templomba, ha ma nem vállaltam volna el a ministráns szerepet. Barátsággal, őszinte szeretettel, (nem vagyok érzelgős és könnyen meghatódó ember, de) meleg szívvel és nyitottsággal fogadtak bennünket az első pillanattól.
Felszabadultan imádkoztak, papjuk előre szólt nekünk, hogy náluk mindenki egyénileg és hangosan imádkozik. 2003-ban a Georgia állambeli Atlantában egy gospelen vettem részt, na, ez is majdnem olyan volt. Később Szabó Laci beszédet mondott, majd mindkettőnket kihívott és megáldott Dan Pavel pünkösdista pap. Mit mondjak, tényleg megható élmény volt. Ökumenizmus magas fokon.
Istentisztelet előtt ministránsi teendők paplakon (válogatás): hó elseprése, gázóra állásának leolvasása, az udvarra nyíló bejárati ajtó melletti kerítésre írt rendkívül trágár (s**** de p**** s egy román név) acetonnal történő eltávolítása és más ínyencségek… 🙂
A templom előtt nem volt senki 11-kor, visszaékreztemkor tehát kezdődhetett az istentisztelet. Ez még sohasem függött tőlem. Ez is, akár a 800 év és a ministránskodás is történelmi jelentőségű esemény… 🙂
A szertartás közben kegyetlenül nyávogott egy macska. Éppen az ajtó előtt. Megbántam, hogy pár perccel korábban megsimogattam, s kilátásba helyeztem, hogy később ételt szerzek neki.
Testvéreim!
így Szabó Laci.
Miááááááúúúúúúúúú!!!!
Cingárka kintről.
Karácsony szent ünnepe…
Laci
Miiiáááááúúú, miáááááúúúú!
S ugyanez számtalanszor.
Tudtam, érezem, hogy a helyzet mihamarabbi megoldása egyértelműen és kétségtelenül a ministráns feladata. Mihelyt véget ért az ima, s Laci mutatta, le lehet ülni, cselekedtem. Tudtam, ilyenkor zaj keletkezik, s nem tűnik annyira fel, hogy kinyitom az ajtót, s kimegyek. Így is volt. Csakhogy az ajtónyitást Cingárka meghívásként dekódolta. Majdnem besurrant. Laci azon pillanatban menesztett volna, lebőgök… Szerencsére a fenékbe paskolás megtette a hatását, s Cingárka távozott. De nem sok időre. A szertartás végén éppen a Himnusz éneklésekor hallottam, hogy ismét nyávog…
Fiatalok, sőt románok is voltak a szertartáson. Sajnos a szép hölgyeket csak az istentisztelet végén láthattam szemből, a legutolsó padon foglaltam helyet.
Aztán két hölgy szállítása Laci kocsijával, ablakkeret-mérés, mosogatás, s ismét gázóra-leolvasás stb. Időközben Laci megtisztította a vécét, az elmúlt napokban/hetekben valaki nem volt elég körültekintő…
Aztán ministrálás egy beteg hölgynek a lakásán, ahova Laci „haza szállította” az úrvacsorát.
Különleges élmény volt. Köszönöm, Laci! Mikor segédkezhetem ismét? 🙂
Kiss Olivér blogja 