Furdalt a kíváncsiság: vajon Romániában hány menedékjogot és ideiglenes letelepedési engedélyt kérő migráns található? Hol vannak elszállásolva? Vajon hány külföldi tartózkodik Kolozs megye területén? Hány külföldi diák tanul Erdély fővárosában?

Hosszú heteket dolgoztam a témán: megkerestem a belügyminisztérium illetékes szakosztályát és szakembereit, hivatalos kéréseket küldtem, várnom kellett a válaszokra, feldolgoztam az adatokat.

Korántsem zavarna, ha Kolozsváron például lenne 100-200 migráns. Ennyi, a háború, az éhínység elől menekülőt képes lenne „megemészteni” az ország második legnagyobb városa, a félmillió lakóst számláló metropolisz. Szívesen foglalkoznék egy-két egyénnel, netalán egy családdal. Gondoskodnék, hogy román nyelvtanfolyamokra járjanak, állást igyekeznék találni nekik. Amennyiben viszont azt tapasztalnám, hogy csak az ingyen megélhetés reményében jöttek Erdélybe, jelenteném őket a hatóságoknak, amelyektől szankciókat kérnék. A fiatalokat szívesen bevonnám az általam szervezett tevékenységekbe, amelyek által sok ismerősre, barátra tennének szert, s talán sikerülne gyorsabban integrálódniuk a helyi társadalomba. Mert szegregálódva, valahol a város szélén elszigetelve élve erre nem lenne esélyük. Az történne, amit például Strasbourg külvárosában, Neuhofban láttam: frusztrált, radikálizálódott fiatalok.

Emlékszem, valamikor 1995-ben vagy 1996-ban szólt nekem Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság akkori főszerkesztője: mecsetet építenek Kolozsváron. Cikket írtunk a szokatlan esetről, Arabok Kolozsváron címmel később a Művelődésbe írtam hosszabb anyagot. Azt tapasztaltam, Kolozsvár toleráns közeg az itt tanult és nálunk maradt arab diákokkal szemben.

Na, de visszatérve a migránsokra: a témával kapcsolatosan a Szabadság szombati, december 18-i számában megjelent cikkem ide kattintva olvasható. Igen, egy része fizetéses.

Igen, nekünk is jönnek a villany- és gázszámlák… 🙂