Komolyan gondolják a demokráciát


Immár negyedik alkalommal veszek részt az Európa Tanács által szervezett Demokráciáért Világfórumon – World Forum for Democracy. Az intézmény úgy érezte, szüksége van egy széleskörű tömeget megmozgató rendezvényre. S jól tette. Mert így találkozni, társalogni, tanulni lehet a lengyeltől, meg lehet ismerni a Moldova Köztársaságból érkezetteket, kapcsolatba lehet kerülni Strasburg polgármesterével, illetve a Reporters Sans Frontiere/Reporters Without Borders illetékeseivel, tehetséges, háborút látott fotósaival.

wfd
Köszönöm!

 

Kiváló lehetőség.

Amikor viszont egyszer csak valaki azt mondja az egyik panelben, hogy Szomáliában született, a háború miatt családjával Kenyába költözött, majd több afrikai országon áthaladva és a Földközi tengeren átkelve Európába érkezett, kicsit értetlenül áll az ember az információk előtt. Aztán folytatja: Máltán meggyőzte az egyik legolvasottabb napilapjának a főszerkesztőjét, hogy a kiadvány hírportálján elindíthassa blogját.

Ő Farah Abdi

Írói tehetségemnek köszönhetően híres lettem, szexuális orientáltságom miatt pedig menedékjogot kértem. Már gyermekként rádöbbentem arra, hogy férfiként inkább a lányokkal szeretek játszani. Otthon nem vallhattam be, hogy transszexuális vagyok, üldöztek volna a muzulmán többségű országban, Európába kellett jönnöm. Ötször próbáltam meg Líbiából Málta szigetére jutni, megannyi alkalommal visszatoloncoltak. Amikor sikerült, a szigeten azonnal börtönbe zártak, bár a nemzetközi jog szerint ezt nem tehették volna meg. 2012-ben menedékjogot kértem, s szexuális beállítottságom miatt védettséget élveztem

mesélte Farah, aki jelenleg egyértelműen és meggyőzően nőnek néz ki.

12-resolution-de-lecran
Rengeteg nehézségen ment keresztül, de végül afrikai migránsként sikerült beilleszkednie és komoly eredményeket elérnie Európában (Saját felvétel)

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!