FOTÓRIPORT – Repülés helyett egyből a pilótafülkébe


20161030_103517
Nádasi Norbert, a WizzAir kapitánya minden kérdésre válaszol a pilótafülkében (Saját felvételek)

A különböző csoportok érdekes és egyedi ötvözete alakult ki ma a Kolozsvári Magyar Repülőgépleső Társaság által immár kilencedik alkalommal szervezett repülőgép-látogatáson: egyrészt jelen voltak a „hivatásos” plane spotterek, akik nagyon részletbe menő kérdéseket tettek fel, másrészt az élményért és az esemény különlegességéért rajongó gyermekek, harmadrészt pedig a repülés, a légi utaskísérők és a pilóták munkájának sajátosságai iránt érdeklődők.

Más különlegessége is volt a magyar érdekeltségű Wizz Air diszkont légitársaság (köszönet Kovács Gergő báziskapitánynak!) és a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér (elismerés David Ciceo vezérigazgatónak!) segítségével létrejött, évente kétszer (tavasszal és ősszel) szervezett eseménynek: az elmúlt öt év során talán először fordult elő, hogy három olyan személy is részt vett, aki eddig még sohasem repült.

20161030_113355
Mennyi üzemenyagot tegyünk?

A légitársaság részéről Lafkó Balázs és Nádasi Norbert kapitány (inkognitóban pedig kollégájuk, Maracskó Sándor), a légi utaskísérők részéről pedig Peczi Csilla és Dávid Zsófia mutatta meg és be a jelenevőknek a repülőgép külsejét (érdekességek, műszerek, szerkentyűk, herkentyűk, sajátosságok, hajtóművek, műszaki adatok, fekete doboz helye stb), a gép belsejének műszaki paramétereit, a belső vezérlő pannó sajátosságait, a fényeket, hangokat, a stewardess hölgyek munkaprogramjának sajátosságait, a légi utaskísérők munkájának nehézségeit, mesélte el az utasokkal kapcsolatos sztorikat (ittas, részeg, elkapták, hogy cigizik a mosdóban, ideges, fél a repüléstől, beteg lett, elájult stb.), illetve részletezte a problémás és válság helyzetek megoldását. A jelenlevők többek között afelől érdeklődtek, hogyan lehet valaki légi utaskísérő, melyek az előnyök és a hátrányok, milyen felkészítésben van részük, hol kell jelentkezni, mire kell odafigyelni.

A nap fénypontját természetesen a pilótafülke megtekintése jelentette: kapcsolók, kijelzők, kütyük, botkormány, pedálok, a leszállási és felszállási protokoll, sztorik, érdekességek, sajátosságok, különlegességek. Szerencsére senki sem kérdezte meg, van-e a gépnek ködlámpája vagy dudája…

FOTÓRIPORT – Repülés helyett egyből a pilótafülkébe” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: VIDEÓK – Kapitány magyaráz a WizzAir repülőgép pilótafülkéjében | Kiss Olivér blogja

  2. Gazdi

    Van valami IP cim alapu tiltas ? Adott cimtartomanyrol elerheto a blog es masrol meg nem, ugyanazon netszolgaltatonal es ugyanabban az idoben, raadasul nem elso alkalom, egy ideje tunt fel csak hogy jon az e-mailes ertesites az uj bejegyzesrol de ha meg akarom nyitni a blog-ot akkor nem jon be viszont a munkahelyi geprol csuklas nelkul megnyitja es avval egyidoben az otthonirol nem.

    Kedvelés

  3. @Gazdi: Valami furcsaság van, én például otthonról nem tudom sem megnézni, sem pedig szerkesztni a blogomat… 😦 Eddig nem találtam rá magyarázatot.

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!