Sejtettem, hogy – bármilyen szokatlanul hangzik – az immár körülbelül 10 évre visszatekintő számítógépes játék-hétvége (ezúttal a Madarasi Hargitán szerveztük) lelki és szellemi feltöltődéssel jár. S itt nem a hálózatban játszott „géjmek” hozadékra gondolok, hanem arra, hogy úgy döntöttem: a „Kobra” Zoli által működtetett menedékházban szállok meg. Tudtam: ha lesz ideje társalogni, s időt töltünk együtt, akkor az minden valószínűség szerint lelkileg és szellemileg feltöltődve térek vissza Kolozsvárra. Nem tévedtem.

Kobra Zoli Erdélyszerte ismert személy – s korántsem véletlenül. Mágnes-személyisége, barátságos és emberközeli stílusa nem csupán ismertté, hanem elismerté is tette az idők során. Ehhez természetesen a hegymászás és a biciklizés terén elért kimagasló teljesítmények hozzájárultak, de hajdanán nem ezek kapcsán ismertem meg: egy közös ismerős vitt fel első ízben hozzá jó néhány évvel ezelőtt a Madarasi Hargitára. Azóta rengeteget fejlesztett a Hargita Menedékházon: még stílusosabb, még inkább az utazók, bringások és természetszeretők és – járók igényeire és elvárásaira szabott, rendkívül egyszerű, de roppant praktikus megoldásokat felsorakoztató ötletekkel rukkolt elő, s kivitelezte őket. Még mászófal is van benne. Látszik, hogy Kobra Zoli rengeteget utazott, tapasztalt, látott, hallott, különböző hatások érték, s ezekből leszűrte az értékrendjének, életstílusának, életvitelének megfelelőket, s magába szippantotta őket. Rengeteget gazdagodott ezáltal.

S szerencsére ezt a lelki-szellemi sokszínűséget és változatosságot nem őrzi s rejtegeti, hanem megosztja azokkal, akik kíváncsiak erre, akik tanulni szeretnének tőle.

A hétvégi beszélgetéseink során korántsem értettünk egyet mindenben: Isten őrizz, hogy ez így legyen. Főleg a párkapcsolatok milyenségével, dinamikájával, de leginkább a házassággal és gyermekvállalással kapcsolatos kérdéskörökben tértek el álláspontjaink.

Füleltem arra, s megszívleltem azt, amit mondott, mert nem a pálya széléről kibicel, hanem megtapasztalta azt, amit mond: házas volt, gyermeket vállalt. A beszélgetés után sem osztom véleményét, de elgondolkoztam azon, amit mondott, úgy érzem, hogy új perspektívákat világított meg számomra. Kedélyes, barátságos, empatizáló, emberi stílusa döntő volt abban, hogy annyit és úgy tudtunk vitatkozni egy ilyen témáról.

Bánom, hogy a végén nem készítettem szelfit vele. Attól tartottam, túlzásnak tartja. Nem, nem ez a helyes kifejezés: azt hittem, kommersznek, plázacicásnak tartja. S lehet, igaza is van.

Csendben és hatékonyan intézkedett akkor is, amikor a legnagyobb volt a baj. Szerencsére, hogy ő és munkatársai korán ébredtek, s meglátták, hogy a faterasz alatt lángol a fa. Számomra akkor kezdett derengeni, hogy baj van, amikor bejött a szobába, ahol aludtunk, s cipőt húzott. Azt hittem, szaladni siet. De ekkorra már eloltotta a tüzet. Éjszaka a diákok a faterasz alatt cigarettáztak, eldobták a csikket, s reggel hét óra tájt begyúlt. Nagy farönkök kaptak lángra, és égtek le, a tűz már órák óta éghetett… Szerencsére két méter fölötti a táv a föld és a faterasz között. Ez, Kobra és munkatársának férje mentette meg a helyzetet. Ellenkező esetben leég a menedékház, s lehet, a erdő is.

Kiválóan éreztem magam Kobránál. Hanyagoltam azt, amiért eredetileg kimentem a Madarasi Hargitára, de korántsem bántam meg.

Ja, és időközben játszottam Call of Duty 4-et.

Köszönöm azok türelmét, akiknek bitoroltam a számítógépét, Bino (alias Imike Pingvinkém) türelmét, fostenger gépét, Biszak alapszintű kérdéseit és témafelvetését. S természetesen Barninak a szervezést.

Legközelebb akkor megyek game sessionra, amikor olyan helyen szervezzük, amely körülbelül ugyanannyi távolságra van a székelyföldiek és a kolozsváriak számára, vagy legalább lesz program. S akkor mindenki tudja, hánytól hányig játszunk, s mikor pihenünk. A zsörtölődő, szexet csak interneten látó, hisztis géjmereket mindig levonjuk az összlétszámból…