Néhány nappal ezelőtt a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) képviselője, Brem Walter által kiválóan moderált, érdekfeszítő témát boncolgatott a K+ Közösségi Térben Égly János, az Accenture ügyvezető igazgatója, László K. Judit, a HelloIT ügyvezetője, Kelemen Zoltán, a Wolters Kluwer üzleti elemzője, illetve Csató Lehel, a BBTE egyetemi tanára. Meddig tartható fenn a kolozsvári IT-boom? című előadás igen nagy hallgatóságot vonzott – nem véletlenül.

A jelenlevők elsősorban arra voltak kíváncsiak, meddig beszélhetünk még fenntartható fejlődésről a számítástechnika és távközlés vonatkozásában, milyen a szakemberképzés minősége, s mekkora a humán erőforrás hiány az iparágban.

Elhangzott, mennyire hasznos és jövedelmező Kolozsvár és a régió számára a számítástechnikai és távközlési szektor. Többek között szó esett keresetekről, bérezésről, a humán erőforrás intenzív fluktuációjáról, a kilátásokról. Csak éppen az iparág és az általa generált egyenlőtlenségekről, szociális és társadalmi problémákról nem beszéltek…

Az árnyoldal

Az iparágnak van kritikája is. Úgy vélem, az erdélyi IT&C szektor valamilyen formában visszavisz nem sokkal az 1989 utáni időszakba. Mega vállalatok, több száz, akár ezer alkalmazottal. Multinacionális cégek és azok leányvállalatai dominálják a piacot. Egy tanulmányt idézve, nemrég a Szabadságban írtam arról, hogy Kolozsváron minden ötödik alkalmazott/lakós valamilyen formában kapcsolódik a számítástechnikai és távközlési iparághoz.

Eléggé ijesztő.

Akárcsak korábban más iparág, az IT&C sem tart örökké. Szakemberek már készítik a poszt-IT korszak lehetséges forgatókönyvét. Magasabbról nagyot lehet esni, így amennyiben hirtelen visszaesést tapasztalunk, több ezren, akár tízezren megsínylik. Akárcsak 1989 után, amikor garmadával mentek csődbe a nagyvállalatok, s akár tízezren is azonnal elvesztették állásaikat. A jelenség szociális hatásai még most is érzékelhetők.

Nem lehet mindent a piaci tényezők alakulásával magyarázni. Ezt kéri a piac, erre van szükség, ebből lehet pénzt csinálni. Elvégre – ahogy egy élő klasszikus mondta – nem lehet mindenki programozó… 🙂

Nem feltétlenül egalitarizmus szempontjából közelítem meg a kérdést, de szerintem az egyenlő társadalmi tehervállalás szempontjából ideje lenne a programozóknak ismét jövedelemadót fizetniük. Az rendben van, hogy évekkel ezelőtt a kormány úgy ítélte meg, stratégiai fontosságú iparágról van szó, ezért a benne dolgozóknak nem kell jövedelemadót fizetniük, de azóta már eltelt jó pár év, a szektor megerősödött, az alkalmazottak megtollasodtak, ideje lenne a közelebbről szemügyre vanni a közteherviselést…

Aránytalanul magas kereset, amelyet NEM a termelékenység hajt

Véleményem szerint a programozók aránytalanul sokat keresnek, lenne honnan hozzájárulni ahhoz, hogy az állami szolgáltatások javuljanak, fejlődjenek. Ezeket a beruházásokat ugyanis a polgárok jövedelemadójából eszközlik. Ráadásul – szintén ez tanulmány szerint – az IT&C iparág miatt nőttek az ingatlanok, irodahelyiségek árai, mi több, a lakbéreket is ennek a sikere lőtte a magasba… Kell ez nekünk?!

Az előadáson az is elhangzott, hogy a bérnövekedést nem a termelékenység eredményezi. Ez – szerintem – nem egészséges gazdasági folyamat. A vállalatok attól tartanak, vetélytársuk többet hajlandó fizetni, s elhalásszák alkalmazottját, ezért hajlandó engedni a fizetésnövelésre vonatkozó – akár folyamatos – kéréseknek. Így a „határ” a csillagos ég. Úgy tudom, amennyiben az egyetem padjait kopató diák beesik egy programozó cég ajtaján, máris körülbelül 500 eurós nettó fizetésre számíthat. Természetes ez?! Kétszer annyit keres diákként, mint valaki, aki 20 éve egy másik iparágban dolgozik? Nem túl sok ez? Nem aránytalanul magas ez a bérezés?! Mi több, tudok néhány olyan esetről, amikor a fiatalok be sem fejezték egyetemi tanulmányaikat, mert dől a zsé… 😦

Ezzel kapcsolatban az évtizedek óta üzletemberként tevékenykedő, a gazdasági folyamatokra igen komoly rálátással levő Nagy Karcsi fogalmazott meg egy jó gondolatot a rendezvény utáni beszélgetésen: az informatikát tanuló egyetemi hallgatókban elfojtják a kreativitást, ugyanis a hatalmas kezdő bérek miatt elkényeztetik miatt, nincsenek rákényszerítve arra, hogy innováljanak, saját ötletekkel rukkoljanak elő. Legyökereznek a laptop képernyője elé, s robotolnak. Vajon ilyen társadalmat akarunk? Nem csoda, hogy – amint az előadáson s elhangzott – Románia sereghajtó a technológiai innováció terén…