Kihasználtuk, a május elsejei hosszú hétvégét (2016. április 29 – május 2. – szerencsére az ortodox húsvét is besegített), s hosszú egyeztetést követően Hám Péter, a Top Trekkers (Túrázás/Excursii) Facebook-csoport szíve-lelke úgy döntött: Felvidékre megyünk, hisz ott lesz a legjobb az időjárás. A főszervező által összeállított túraleírás szerint azért is jó, hogy a felvidéki célpontot választottuk, mert Közép-Szlovákia sajátos turisztikai vonzerővel rendelkezik, a patinás felvidéki bányavárosok (Selmecbánya és Körmöcbánya) pedig szépen fennmaradt középkori városközpontokkal gyönyörködtetik az idelátogatót, az értékes gótikus, reneszánsz, barokk műemlékek pedig külön vonzerőt jelentenek. Ráadásul, a 900-1200 méter körüli gerincek, illetve hegycsúcsok már elég magasak ahhoz, hogy csodás kilátást biztosítsanak, viszont még nem fekszenek annyira fent, hogy a hóréteg miatt téli felszerelésre legyen szükség.

Valamennyi ilyen túra alkalmával téma a költségvetés: egyesek pénztárcája vastagabb, s nem egylejesek vannak benne, másoknak pedig sokkal kisebb anyagi keret áll rendelkezésükre. Ezért a szállás kiválasztása hosszú időt vett igénybe: a panzióhoz szokottak a kényelmet, mások viszont az alacsony költségvetést preferálók legszívesebben sátoroztak volna, s a túrázási útvonalakhoz közeliséget tartották elsődleges szempontnak. Szerencsére sikerült a két igényt egyeztetni, s végül a Közép-Szlovákia egyik városának, pontosabban a 6 600 lakosú Zsarnóca (Žarnovice) közelében levő Hodruša-Hámre faluban sikerült találni megfelelő panziót. Ketten lemondtunk a sátorozásról, de a bevállalós lányok (Dalma és Emese) egy éjszakát így töltöttek el.

A legnehezebb kijutni az országból

Tudatában voltunk annak, hogy pénteken este az ortodox húsvét előtti időszak miatt nehézkes lesz a formalom, de arra nem számítottunk: a Kolozsvár és Gyalu (körülbelül 20 kilométer) közötti szakaszt mintegy másfél óra alatt tesszük meg. Ehhez még hozzáadódott az is, hogy a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition elnevezésű személygépkocsim ablaktörlője felmondta a szolgálatot.

S természetesen csepergett az eső, az előttünk levő járművek felspriccolták a szélvédőt, így a már az is felmerült, valakinek a tetőn kell majd feküdnie, s mechanikusan törölnie kell majd az ablakot. Szerencsére az egyik töltőállomásnál egy teherautó vezetője segített, s a román gépkocsi ipar termékeire jellemző módon, kalapáccsal, ronggyal, csavarhúzóval ideiglenesen megoldódott a dolog, pontosabban a karokat mozgató kis motorkából kijövő csavar menete megévődött, a rongy és az erősen odaillesztett csavar még rögzítette, de egyszer csak pakk, s vége mindennek. Nos, hát még 500 kilométert csak akkor használtam az ablaktörlőt, amikor feltétlenül szükséges volt.

Szerencsére egy idő után az eső is elállt, így mindenki megkönnyebbült. Annak érdekében, hogy Magyarországon ne kelljen autópályán haladnunk, mert a 12 éves Dacia Solenzával 100 Km/h fölött úgysem ajánlott közlekedni, a többiek előtt két órával indultunk, s reméltük, elkerüljük az autópálya-díj kifizetését. Nos, hát a Kolozsvár-Gyalu közötti forgalom és a 40 perces szélvédő szerelés miatt a terv dugába dőlt, s ráadásul a többiek után egy órával érkeztünk. Ilyen későn és fáradtan a lányok már nem húzták fel a sátrat, így sajátos megoldást kellett találni a problémára – a panzió folyosóján húzódtak meg inkognitóban…

Előbb napolaj, majd hóvédő…

A kora tavaszi időszak miatt a mostani felvidéki barangolás alkalmából nem kétezer méter körüli, hanem a magasság szempontjából közepes hegycsúcsok „meghódítására” összpontosítottunk, annak érdekében, hogy a fizikai erőfeszítés, az időjárás függvényében kellemes élményben legyen részünk. Mint sok más ilyen túrázás kapcsán, társaságunk nagy részének nem annyira a teljesítmény, mint az élmény az elsődleges szempont.

Első nap körülbelül 15 kilométer autókázás után máris elérkeztünk a kiindulóponthoz, célpont a Madaras-hegység (nem, ez nem a székelyföldi). Verőfényes napsütés. Túravezetőnk, mentorunk ezért is választotta Felvidék eme részét, mert abban az időszakban a Kárpát-medencében csak itt volt megfelelő az időjárás. S nem tévedett… Elő is kerül a napolaj és – krém.

A gerinc alatt közelítjük meg az 1279 méter magasan levő úgynevezett Kolostor-sziklákat (Klastorska Skala). Persze, hogy eszünkbe jut a gulyáskommunizmus időszakában az anyaországban működött bevásárlóközpont. Apropó, kommunizmus. Megállapítjuk, hogy a diktatórikus rendszer messze nem hagyott annyira mély nyomokat a szlovák egészséges polgári érzelmeiben, mint a Romániában élő többségi nemzetben: mindenhol tisztaság, rendezettség várt. Való igaz, kis méretű és kisebb lélekszámú országot sokkal könnyebb rendbe hozni, de itt azért fellép a mentalitás kérdése is: a városokban, községben, falvakban, a panziók közelében, az ösvényeken, az erdőben, az erdészházak mellett, tűzhelyek szomszédságában nincs szemét.

A szikláktól az 1300 méter magasan levő Madaras-csúcsra igyekszünk. Bár latyakos, de itt már megállt a hó. Természetesen, hogy a kocsiba hagytuk a hóvédőket: mégis, ki gondolta volna, hogy még lesz hó?! Későn érünk vissza a járművekhez, már csak arra van idő, hogy bevásároljunk, s otthon elkészítsük a spagettit – a legköltséghatékonyabb módszer. Az alkoholt is bevásárlóközpontban szereztük be, így a legolcsóbb.

Tavak, várak, kulturális örökség

Bámulatos, milyen radikális rekonverzió történt Felvidéknek ezen a bányaiparral „tarkított” vidékén: a hajdani kommunista létesítmények közül még megvan ugyan néhány, de a hajdanán a nyersanyag kitermeléséből megélhetésüket biztosító bányászok új lehetőségek után néztek. Bár szinte mindenhol látni a kommunista időszak sebeit, a bányákat kiszolgáló régi tavakból turisztikai látványosságok lettek, a régió jövedelmének szép részét ma már a turizmus teszi ki. Vajon a Zsil-völgyének egy részében ugyanezen pozitív változás miért nem következhetett be? A természeti adottságok itt megvannak, csakhogy a rekonverzióhoz politikai akarat és megfelelő lakossági hozzáállás szükséges….

A második nap elején több ilyen tavat tekintünk meg a Selmeci-hegységben levő Szitnya-csúcsra (csupán 1009 méter magas) történő felmászás előtt. A Szitnya-csúcson Koháry Miklós herceg a 18. század végén pavillont építtetett, de ez 1852-ben villámcsapás folytán elpusztult. 1883-ban Coburg Fülöp herceg újabbat hozott létre, amelyet később a magyar turistaegyesület Szitnya-osztálya használt turisták elszállásolására a szomszédos erdővédi lakkal együtt. Most tájékoztató központ, kilátó és egy kis bolt működik benne. Az azonos nevet viselő várat (ma már csak romos állapotban látható) a 13. század közepén a bányavárosok védelmére épült. A kuruc harcokat követően lerombolták, így a szabadságharcban már nem volt szerepe.

Valamiféle szlovák rendezvényre összegyűlt tömeggel találkozunk, korábban egy magyar ajkú nő figyelmeztetett, hogy nem ajánlatos magyarul társalogni. Mégis ezt tesszük. Egyszer elhangzik egy „köszönöm!”, majd később egy férfi szlovákul énekel valamit, gyakran használja a szlovák (slovensko) szót. Nem értjük, mit kommunikál. A magyar nyelv használata Felvidéken, Kárpátlaján a Vajdaságban is gondot jelent, a helyiek ugyanis azt hiszik, nem akarunk szlovákul, ukránul vagy akár szerbül beszélni…

Kis túrázás után (a kocsikat leparkoljuk, gyalogosan, hátizsákokkal érkezünk) városlátogatás következik: Selmecbányát vesszük szemügyre. Hám Péter előre megmondta: meg leszünk hatódva. Azt hittük, túloz. Pedig tudnunk kellett volna, hogy látványos lesz, hajdanán ez a település volt Magyaror Királyság harmadik legnagyobb városa… A környéken Selmecbánya (Banská Štiavnica) és Körmöcbánya (Kremnica) fejlettebb idegenforgalommal, rengeteg látnivalóval, a város sziluettjét meghatározó dombokon épült váraival, az Óvárral és az Újvárral, illetve a káprázatos Kálváriával rendelkezik. Selmecbánya 1993-tól a Világörökség része is. A vidéken évszázadokig aranybányászat zajlott, a patinás épületek mégsem hiányoznak.

Megtudjuk, hogy Selmecbánya az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa. A bányászathoz kapcsolódóan számos kisebb-nagyobb telep jött létre a környező hegyekben, amelyek a történelem során általában közigazgatási egységet alkottak a várossal, ma viszont egy részük külön község. Virágkorát a város a 15. századtól a 18. századig élte. A világon először itt alkalmaztak puskaport a bányászatban (1627-ben). 1762. október 22-én kelt Systema nevű leiratában Mária Terézia megerősítette az udvari kamara döntését, így itt jött létre 1770-re a világ első bányászati akadémiája, amelynek elődje az 1735-ben alapított Felsőfokú Bányatisztképző Intézet volt.

Magával ragad a város középkori hangulata, a világháborúk nem sok kárt tettek Európa eme részén. Hirtelen ébredek a mámorból: Petőfi Sándor nevét látom az egyik romos épület falán. Az útikalauzból kiderül, hogy hajdanán ebben az evangélikus templomban tanult a nemzeti költőnk…

A körtúra elmarad (gyalog kellett volna visszaérnünk a kocsikhoz), taxit hívünk a 6 kilométeres táv megtételére.

42 fokos termálfürdő a barlangban?!

A háromnapos portyázás a Selmecbánya közelében levő Kálvária, a Saskő vár meglátogatásával, illetve extrém barlangfürdőzéssel ér véget. A Kárpát-medence talán legszebb, de minden bizonnyal leglátványosabb Kálváriája, a Selmecbánya városképét meghatározó szabályos vulkáni kúpon magasodó tizenkilenc kápolnából, két templomból és a Szent Lépcsőkből álló barokk kori épületcsoport. A világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé is bekerült Kálvária felújítása folyamatban van, alulról haladnak felfelé újjávarázsolásában. A csúcsról a városra és a Selmeci-hegység vulkanikus eredetű csúcsaira nyíló panoráma varázslatos. Szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk, gondolja mindenki magában.

Egy vár és egy fürdőzés van hátra. A Saskő-várat nem akarjuk kihagyni, mivel a néphagyomány szerint a várat a zólyomi várúr építtette udvari bohócának, aki egy vadászaton megmentette az életét – a történelmi források ezt a legendát nem igazolják.

Már csak a termálfürdő maradt: korántsem vonz a kényelem, a luxus, a spa, jacuzzi, wellness és fitness, de most éreztem a forró víz hívását. Padlógáz, és irány Szklenófürdő (Sklené Teplice). Szerencsére sikerül bejutni a barlangfürdőbe, ahol a 42 Celsius fokos termálvíz azonnal egy virtuális világba dob át, alig sikerül beereszkednem a vízbe. Az extrém gyógyfürdő után fél óra kikapcsolódás a pihenőben, majd masszázs (belógtunk). Ilyen kiváltságos helyzetben sosem voltam még: a luxus is jó 40 évben egyszer…

 

 

Kérlek, kattints az első fényképre!