FOTÓRIPORT – CeBIT 2016: drónkezelők találkozója és versenye, illetve az emberi testbe helyezett futurisztikus implantátumok


Hannes Sjöblad: a kezemben elhelyezett implantátum ennyi mindent helyettesít

Ismét tátva maradt a szám: ezúttal Hannoverben. Mégis, hogyan kerülök oda január közepén? Akárcsak 2015-ben és tavalyelőtt a Deutsche Messe AG meghívására a márciusban sorra kerülő CeBIT előzetesén vettem részt. Itt a szervezők bejelentik az újságíróknak a számítástechnikai és távközlési világvásár újdonságait, előrevetítik az érdekességeket, a cégek a legújabb innovációkat mutatják be.

A CeBIT Press Preview-n derül ki, mi a dörgés eme iparágban, milyen irányban haladnak az innovációk, mit tartanak fontosnak továbbfejleszteni a kisebb cégek és a nagy vállalatok. Ugyanakkor a rendezvény irányadó abból a szempontból is, idén mi várható a számítástechnika és távközlés világában, legyen az mondjuk a nyomdaipar vagy akár a felhasználókra összpontosító cégek esetében.

Oliver Frese, Deutsche Messe-nek a CeBIT-tel foglalkozó vesetőtanácsi tagja: a digitalizáció feje tetejére állítja a világot… (Fotók: CeBIT/Andreas Stech)

Idén a CeBIT partnerországa Svájc lesz, s talán a két legérdekesebb mozzanatot a Dronemasters elnevezésű szervezet által szervezett, természetesen drónkezelők európai találkozója és versenye (!), illetve az emberi test különböző részeibe behelyezett számítástechnikai implantátumok jelentik majd. Eléggé ijesztő kilátás, de a biztonsági veszélyek kiküszöbölését követően korántsem egy annyira futurisztikus elképzelés. Mi több, egy svéd fiatalembernek, név szerint Hannes Sjöbladnak, aki erről külön előadást tartott a jelenlevő újságíróknak, implantátum van beépítve a kezébe…

A CeBIT-re idén március 14-18. időszakban kerül sor.

************************************************

A CeBIT Press Priview-ról szóló fotóriport (amelyen az implantátum használati területe is látható) ide kattintva tekinthető meg.

A részletes beszámoló a Szabadság holnapi számában jelenik meg.

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!