(Darab: Nona Ciobanu: Aki elzárja az éjszaká. Kolozsvári Állami Magyar Színház)

Tudtam, pontosabban csak sejtettem, hogy kemény lesz, s meg is fogadtam Köllő Csongor tanácsát: mély lélegzetet vettem. Ezt ajánlottam Vandának is. Valójában senki és semmi sem készíthetett fel arra, ami következett…

Tofán-Koós Imola már az elején mondta, nem tudja, meddig bírja. Adott pillanatban bennem is felötlött, elhagyom a termet. Mert, ahogy Zongor Réka írta: nem jöhetsz ki érintetlenül, ha jelen voltál, akkor, ott. JELENLÉT, erről van szó.

Kicsit túl jelen voltam: az első csepp könny akkor szökött ki, amikor Hannának táncolnia kellett. A zenei aláfestés, a vizuális hatás (persze, hogy a Schindler listája című filmben a háború után szabaduló zsidók sorai ötlöttek fel) killer volt. Elszakadtam a darabtól, s hallottam az auschwitzi haláltábor túlélői által a Schindler jeruzsálemi sírjára elhelyezett kavicsok szelíd koppanását. Oda tették, ahol Vandával, Botival, Xénivel és Ildikóval tavaly ilyenkor jártam. Néhány másodpercig ismét ott voltam, majd „átmentem” Yad Vashembe, ezután a washingtoni Holokauszt múzeum következett, majd Auschwitz és Birkenau területe, s végül Bergen-Belsen. A seb ismét feltépődött. S a könnyek formájában vérzett. Hiszem, hogy ezeket a sebeket időnként fel kell tépni. Egyébként nem sebek, s ami még rosszabb: elfelejtjük létezésüket, ezek valahogy beleolvadnak a szürke hétköznapokba. Relativizálódnak.

A második meredek pont a cipők voltak. Ismét folyt a sírás. Eszembe jutott a Yad Vashemben látott, „holtvágányra juttatott” szerelvény, amellyel a zsidókat vitték a haláltáborokba. S pörögtek előttem a többi helyen látott fésűk, szemüvegek, kofferek.

A stúdióterem előcsarnokából látni, amint csillogva hömpölyög a Kis-Szamos. S a víz legalább két vonatkozásban kapcsolódik a darabhoz. Ekkor szökött harmadszor könny a szemembe…

S ami még „borzalmasabb”: december végén – január elején Krakkóba megyünk, s persze, a környéket is „meglátogatjuk”. Én immár harmadszor…

***************

Valakinek, aki talán érzéketlen: vajon valóban jó tudatlannak lenni, s csak legyinteni a lelki mélységekre? Kell a könny és a szenvedés, a számkivetettség szúró, vágó, hasító érzése?

***************

Miféle játék az, amelyből hiányzik a zsákmány üldözésével járó származó élvezet?

A testem. Az emlékeim őrzője

Állandóan azt kérdeztem magamtól, mi a szerelem?

Én is éppen olyan bűnös vagyok, mint te!