Tizenhattonna…:)

Kicsit fura megszokni, de juni 10-e óta, ahogy öregeink szokták mondani „más Isten-járás van a községben!”  Egy-egy esemesvéleménnyel még próbálnak baszogatni az Udvarhelyi Híradóban de ezektől függetlenül, úgy látom mindenki kezdett belenyugodni a sorsába!

Nem vagyok nagy South Park rajongó, de kicsit az a rész jut eszembe, amikor az Amcsi választások után a demokrata illetve a republikánusok viselkedését parodizálják. Ugyanaz volt itt is, csak kicsiben… De igazából erre is számítottam, tehát nincs új a nap alatt… Lassan a sértődéseket kezdik/kezdjük elfelejteni…s a kocsmai beszélgetések témáinál is újra a sport, a csajok illetve a verekedéseké lesz a főszerep.

Hétvégén Szenes Napokat ünnepeltünk…Tizenkettedszerre. Mivel részt vettem a szervezésben, csak szubjektiven tudok nyilatkozni az eseményről, de így, Hétfő este két dolgot nyugtázhatunk: megdölt a látogatottsági rekord illetve Vasárnap este 22.00 órától nem lehetett flekkent kapni a fesztivál területén J  Utóbbi informácit csakis azért tartom fontosnak, mert számomra azt bizonyítja, hogy a több év vendéglátói tapasztalattal rednelkező árusok sem számítottak ekkora forgalomra.

Fölöslegesnek tartom végigmenni a programon…aki ott volt láthatta/élvezhette, aki nem az majd eljön jövőre. Inkább olyan részeket emelnék ki, amelyek nem voltak az elmúlt években vagy ha voltak is, idénre ráncfelvarráson mentek át!

Ilyen a Péntek. Belegondolva, kicsit zsenás ránk nézve, hogy tizenkét évnek kellett eltelni ahhoz, hogy ország-világnak (én sajnálom, hogy jelen esetben ez csak 300-400 többnyire fiatalt jelent) meg merjük mutatni annak a szénégetőnek -aki minimum 8 miligrammnyi nikotinos cigivel a szájában megy egyik füstfelhőből a másikba- egy napját, reggeltől majdnemestig. A rendezvény megszervezésének még a tervezési fázisában zsörtölődtem magammal egy kört, hogy oké, hogy hejjdemilyenbüszkék vagyunk szenes mivoltunkra, de egyáltalán tudjuk-e azt, mit jelent előállítani azt? Kedves Farkaslaki barátaim, tetszik-nemtetszik, nekünk tudnunk kell azt! Éppen ezért a pénteki programot a fotókiállítás mellett egy szénégetésről szóló előadással is megspékeltük. Jelentem sikeres volt. Ugyanis, mint minden rendes előadásra, ide is terveztünk vészkérdéseket, de a résztvevők megelőztem, így nem került sor rájuk.

Szombaton erőgépeztünk. Az egyetlen olyan versenyszám volt a programpalettán, amelyről csak anyit tudtam, hogy lesz…És milyen sikeres volt…Több százan követték figyelemmel azt, ahogyan környékünk gépészei kergették a focilabdát gépük kupájával, vagy zöldperlás üvegeket ütöttek le egy álványról egy kisebb rönkfa segítségével…Utána el is gondolkodtam azon, hogy lehet, ha jobb lenne nem mindenbe belütnöm az orrom s akkor mégnagyobb sikere lehetne a csapatnak.

Vasárnap boksagyújtás, fáklyás sorfallal. Olyan 23.00 körül, Kovács Kati után jöttek a fejesek, vállalkozók s polgármesterek, hogy tizenkettedszerre is elkezdjék a Szenes Napok kulcsmomentumát, a boksagyújtást.  A találkozóra negyven fáklyás fiatal kétfelől felsorakozva biztosította a romantikus félhomályt…megható volt…persze nem bőgtem, de a füst igen igen csípte a szemem!

 

A bakik, no azokból összegyűlt vagy két fehér A4-es…a jövőben azt nem elcserélni szeretném- mondjuk ugyanolyan típusu autóra- , hanem megszüntetni…együtt megszüntetni a több, mint száz önkéntes segítséggel, a fiatalokkal, a tapasztaltabbakkal, a tűzoltókkal, a pedagógusokkal, a szénégetőkkel, a vállalkozókkal, a hivatallal és mindenkivel aki egy kicsit is egy csapatban érzi magát…a községgel…

~ Szerző: ficsur - szeptember 4, 2012.

Egy hozzászólás to “Tizenhattonna…:)”

  1. Szerintem jol sikerult rendezvenysorozaton vehettunk reszt, az ido csodas volt, remelem jovoben sem toljak tulsagosan bele az oszbe es orvendetes dolog, hogy erdekli a fiatalokat az ilyensmi es a fiataloknak szant programokon kivul erdeklik a tanito jellegu musorok illetve az idosebb korosztaly igenyei is.

Hozzászólás