Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Hol van a igért, szebb jövő?

Valamikor a nyolcvanas évek közepén, még az átkosban érdeklődve néztem egy ausztrál filmdokumentum sorozatot aminek az volt a neve, hogy A 2000-es évek felé (persze abban az időben egyetlen egy tévécsatorna létezett és most már csodálkozok, hogy egyáltalán leadtak ilyen műsort). Ott láttam először számítógépet és modemet de egyik részben azt taglalták, hogy a közeli jövőben milyen jó dolgunk lesz hisz a nehéz, monoton munkát már robotok fogják elvégezni helyettünk és sokkal több lesz a szabadidőnk stb. Most én azt tapasztalom, hogy hiába jelennek meg naponta új nyolcmagos telefonok meg Bluetooth-os vérnyomásmérők, a szabadidőm egyre kevesebb és egy hétköznapi meló után amikor lefekszem, azt érzem mintha az egész napot a gyárban töltöttem volna (igaz az okos karkötőmmel tudom mérni, hogy hány kalóriát égettem el mennyit hánykolódok éjjel az ágyban). Egyelőre csak a svédek jutottak odáig, hogy csak napi 6 órát dolgoznak, mert szerintük így hatékonyabb a munka. Egy kicsit olyan mint a Vissza a jövőbe című filmben, 2015-ben nem sok minden valósult meg amit elképzeltek akkor. Tehát nagyon csalódott vagyok mert rosszabbul élünk mint négy év múlva!

Single Post Navigation

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .