Retrace

augusztus 21, 2011

Visszatértem, másfél év után. Ilyen rég írtam az utolsó blogbejegyzést. Ez elgondolkoztat: miért, mikor írok blogot? Miért akarom néha megosztani, kiírni a dolgokat, máskor nem érzek erre késztetést? Hisz közben is sokminden történt velem, kicsik, nagyok, boldogak, szomorúak, volt minden. És mégis, talán egyszer jutott eszembe a blogom. Ausztriában, sízés közben. Rég volt. Most nyár van és meleg.

Igaz, keveset főztem közben – bár egyszer (tavaly) 12 fogásos menűvel leptem meg kollégáimat, csak úgy, szülinapomra, mert erre volt kedvem. Aztán a következő szülinapomkor elzárkóztam a világtól.

Közben vörösből szőkévé váltam. Ezúttal nem vágyom a belső szőkülésre, mint régebb.

Közben tovább fiatalodom és elégedetten veszem tudomásul, hogy a világ ezt nem kezeli ellenségesen. Szeretek most, ebben a korban élni. Szeretek Bukarestben élni. Szeretek Kolozsvárra hazajárni és imádok Budapesten nosztalgiázni. Jó egyik hétvégén a tengerben fürödni, másik hétvégén a hegyekben számolni a csillagokat, majd 4-5 napig szusszanás nélkül dolgozni, s a magánéletemet az alvásidőből lecsípni. Szeretem, amikor a racionális döntéseimnek ellentmondok, és hagyom, hogy az intuícióm vezéreljen. Elmúltam 36 és végre megtanultam, hogyan kell fiatalnak lenni. Szerencsés vagyok. Szabad vagyok. Boldog vagyok. Néha szerelmes vagyok, néha boldogtalan, máskor egyszerűen csak kiegyesúlyozott. Ha baj van: olvasok, énekelek, vagy beülök az autóba és elhúzok onnan. Ha munkát ajánlanak, sose kérdem mennyit fizetnek, mindig csak azt: kivel és mit kell csinálni?

Visszatértem a blogvilágba? Ti mit gondoltok?

One Response to “Retrace”

  1. kövi sára Says:

    csak lájkolni tudom 🙂

Hozzászólás