[Image]
Hozzávalók:
70 dkg darált hús, 40 dkg sűrített paradicsom, 2 közepes hagyma, 2 db. padlizsán, bors, oregánó, bazsalikom, só, kevés cukor, olaj, 20 dkg reszelt sajt, 5 dkg vaj, 30-40 dkg lasagne tészta, fél liter besamelmártás.
Elkészítése:
A padlizsánokat megmossuk, fél centis karikákra szeleteljük, kissé besózzuk. 30 perc után kevés olajon mindkét oldalukat megsütjük/grillezzük. Kevés olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a darált húst. A hús megfehéredése után hozzátesszük a sűrített paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk kevés cukrot (1 kanál) és az oregánót, bazsalikomot. Az egészet jól összeforraljuk. Egy tepsit kiolajazunk, öntünk az aljára besamelt, ráteszünk egy réteg tésztát. Megkenjük a paradicsomos raguval és megrakjuk a padlizsánszeletekkel. Ráteszünk újabb réteg tésztát, amelyet besamellel kenünk meg, majd sajtot szórunk rá. Ez így megy egészen addig, míg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére besamelt öntünk, amit a reszelt sajttal szórunk meg. Forró sütõben szép pirosra sütjük, majd felkockázva tálaljuk. Besamelmártás: 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 0,5 liter tej, só, szerecsendió. A vajból és a lisztből világos rántást készítünk, majd felengedjük a tejjel. Sózzuk és szerecsendióval ízesítjük.
[Image]
bejegyezte: Jutka, bejegyzés időpontja: 2011. aug. 18. , 9:44
6 megjegyzés
Ablak bezárása Ugrás a megjegyzésűrlapraA padlizsán nem nagy kedvencem, de ez a lasange istenien hangzik. :)))
2011. augusztus 18. 10:02
Petra, lehet cukkinivel vagy anélkül is..úgy is nagyon finom :)
2011. augusztus 18. 10:16
Én imádom a padlizsánt, és hál istennek a család is, úgyhogy viszem a receptet, mert nagyon tetszik :) Finom és szép! Kell ennél több?
2011. augusztus 18. 12:53
Mária, szerintem sem lehet nem szeretni..mármint a lazannyát :)
2011. augusztus 18. 13:53
Hű, ez jól néz ki, szeretjük a lasagnet és a padlizsánt is!
2011. augusztus 20. 14:25
Ez nagyon fincsi lehet!!
2011. augusztus 20. 22:17